Blog = az én értelmezésemben internetes, nyilvános napló, melyben több-kevesebb rendszerességgel közlöm az ország népével és a világ közvéleményével megjegyzéseimet, apró történeteimet, valamint - főleg a családomról készült - fényképeket. Blogom az évekig vezetett www.orsvezer.freeblog.hu oldal folytatása. Korábban Baranyában, aztán Cegléden, most pedig Budakalászon élünk: innen a blog kissé zavaros címe.
Nagyon jó eszmefuttatás, magam sem írtam volna meg jobban.
Szóval egyetértek az előttem szólóval, mégpedig annak dacára is, hogy jómagam nem igazán vagyok keresztény világnézetű.
Igazságkereső lélekként viszont annyit még hozzá tudok ehhez fűzni, hogy isten előtt odaát nyilván gyilkosság és "gyilkosság" között is van különbség. Mert az pl. nem mindegy, hogy egy 80 évestől veszünk el 5 évet vagy egy 5 évestől 80 évet; de az se mindegy, hogy egy még meg se kezdett életet semmisítünk-e meg?
Ezek persze botrányos gondolatok a mai közgondolkodásban, amit ezért nem is lehet manapság átgondolni, mérlegre tenni. Főleg, hogy hiányoznak is hozzá olyan alapvető szempontok, mint pl. a lélekvándorlás. Nos igen, mert én viszont ebben gondolkodom...
Szóval, van egy megszületési kísérletem, ami nem sikerül és megszületek kicsit később kicsit másképp kicsit máshol stb. Talán mégsem akkora veszteség, hiszen így nem is fektettem még ebbe az életbe semmit sem, amit a halálommal elveszíthetnék. Túlélhető...
Ha az ember kötekedni szeretne, akkor mindenben megtalálja a lehetőséget. Ha a házi áldást analizálja egy materialista szakember, az ugyanolyan tévedés, mintha egy egyszeru vallásos emberrel tudományos szociológiai megállapításokat ismertetnénk. A házi áldást emberek milliói értették és a lényegét a szívukben hordozták. Amúgy lehetne azzal is kötekedni: ..Hát még aki a saját fiát is képes feláldozni, attól mit várhatunk??? -Szóval szándék kérdése a kötekedés!..
Az Internet eddig jórészt önszabályozás alapján működött. Minden nagyobb szolgáltatónak elemi érdeke ugyanis, hogy problémmentes legyen a szolgáltatása, és ezért elég sok mindent képesek megtenni. Az általad vágyott szabályozás ilyen módon már elég rég működik is, csak nem mindenki tartja magát hozzá és nincs hozzá köze az államnak (felvethetjük a kérdést hogy egy globális rendszer esetén melyik államnak is lehetne hozzá köze, az EU is csak egységes szabályozásokkal tud fellépni, amik valójában csak a piacvesztéstől való félelmen keresztül hatnak a globális IT-cégekre).
Amikor a 2000-es évek elején az addig jórészt lemezeken terjedő vírusok hátrébb szorultak és az e-mailben terjedő károkozás vált "divattá", minden e-mail-szolgáltató elkezdett különféle védelmi szoftvereket telepíteni és különféle - közösségileg épített - "feketelistákat" használni a szolgáltatásukban. Közösségi, önszabályozó alapon. Ezek a listák viszonylag egyszerűek: felkerülni könnyű, lekerülni nehezebb, és amíg rajta vagyunk, a legtöbb levelezőszerver visszautasítja a tőlünk jövő levélforgalmat. Legyünk egyenesek: aki levelezőszervert üzemeltet, annak a felelőssége, hogy tőle ilyen nem kívánt forgalom ne juthasson ki az Internetre és igen méretes szégyen egy rendszergazdára nézve, ha az általa üzemeltetett rendszerek egyike feketelistára kerül, mert ez azt jelenti, hogy az üzemeltetés nem tette meg a szükséges és elvárható lépéseket ennek elkerülésére. Szóval ha arra adjuk a fejünket, hogy saját leveleződomaint üzemeltesünk, akkor ezzel fel kell vállalnuk az ezzel járó felelősséget is. Védelmi szoftverek telepítése, naprakész monitorozás és karbantartás, satöbbi. Ez úgy tűnik, a reformatus.hu esetében sajnálatosan elmaradt.
A Freemail egy ennél is szomorúbb történet: az egykor úttörő, közösségi levelezőszolgáltatásként ("C3" volt a neve) indult projekt valamikor 1999 körül bekerült az Origo portfoliójába és a legnépszerűbb szolgáltatásuk volt (tulajdonképpen a Freemail volt az egyeten oka annak, hogy az Origo napi látogatószámban egy ideig meg tudta előzni az Indexet), majd egyrészt jöttek a multik (és a GMail tényleg nagyon jó) és elvitték a felhasználók nagy részét, másrészt a Telekom beolvasztotta a saját T-Online portfoliójába és mivel neki már így 2 webes levelezőszolgáltatása volt, nem igazán lelkesedett a szükséges fejlesztések költségeinek kifizetéséért, így szép lassan elavult lett az egész rendszer, tulajdonképpen már rég meg kellett volna szüntetni.
Nem hiszem, hogy ezeken a történeteken bármilyen állami szabályozás segítene. Felelősségvállalás és szakmai alázat - ezek kellenének ide. Azt meg nem lehet kikényszeríteni.
Drága Juditka és Örs!!!
Hálás vagyok a technikának...hogy segítségével követni tudunk Benneteket!!
Csodálatos helyen vagytok!! Nagyon sok energiát ,türelmet kívánunk munkátokhoz!!
Nagyon nagy szeretettel gondolunk Rátok sokat emlegetve !! Hiányoztok ....öszinte szívvel!! youtu.be/hzE0c1DAYjg
A Jóisten óvjon és őrízzen Benneteket az új helyen (is)!
Nekem nincs blogom, de a Googlemaps-ot tudom használni. Viszont az nem jó a telefonszámokhoz... :)
(Vagy elnéztem valahol az új lakcímeteket?)
suge67 2023.10.05. 13:07:10
Szóval egyetértek az előttem szólóval, mégpedig annak dacára is, hogy jómagam nem igazán vagyok keresztény világnézetű.
Igazságkereső lélekként viszont annyit még hozzá tudok ehhez fűzni, hogy isten előtt odaát nyilván gyilkosság és "gyilkosság" között is van különbség. Mert az pl. nem mindegy, hogy egy 80 évestől veszünk el 5 évet vagy egy 5 évestől 80 évet; de az se mindegy, hogy egy még meg se kezdett életet semmisítünk-e meg?
Ezek persze botrányos gondolatok a mai közgondolkodásban, amit ezért nem is lehet manapság átgondolni, mérlegre tenni. Főleg, hogy hiányoznak is hozzá olyan alapvető szempontok, mint pl. a lélekvándorlás. Nos igen, mert én viszont ebben gondolkodom...
Szóval, van egy megszületési kísérletem, ami nem sikerül és megszületek kicsit később kicsit másképp kicsit máshol stb. Talán mégsem akkora veszteség, hiszen így nem is fektettem még ebbe az életbe semmit sem, amit a halálommal elveszíthetnék. Túlélhető...
Bejegyzés: Abortuszvita: nincs jó válasz
Luxmark 2021.02.21. 14:23:01
Bejegyzés: Házi áldás kritikája
BOB 2020.10.20. 18:57:49
Amikor a 2000-es évek elején az addig jórészt lemezeken terjedő vírusok hátrébb szorultak és az e-mailben terjedő károkozás vált "divattá", minden e-mail-szolgáltató elkezdett különféle védelmi szoftvereket telepíteni és különféle - közösségileg épített - "feketelistákat" használni a szolgáltatásukban. Közösségi, önszabályozó alapon. Ezek a listák viszonylag egyszerűek: felkerülni könnyű, lekerülni nehezebb, és amíg rajta vagyunk, a legtöbb levelezőszerver visszautasítja a tőlünk jövő levélforgalmat. Legyünk egyenesek: aki levelezőszervert üzemeltet, annak a felelőssége, hogy tőle ilyen nem kívánt forgalom ne juthasson ki az Internetre és igen méretes szégyen egy rendszergazdára nézve, ha az általa üzemeltetett rendszerek egyike feketelistára kerül, mert ez azt jelenti, hogy az üzemeltetés nem tette meg a szükséges és elvárható lépéseket ennek elkerülésére. Szóval ha arra adjuk a fejünket, hogy saját leveleződomaint üzemeltesünk, akkor ezzel fel kell vállalnuk az ezzel járó felelősséget is. Védelmi szoftverek telepítése, naprakész monitorozás és karbantartás, satöbbi. Ez úgy tűnik, a reformatus.hu esetében sajnálatosan elmaradt.
A Freemail egy ennél is szomorúbb történet: az egykor úttörő, közösségi levelezőszolgáltatásként ("C3" volt a neve) indult projekt valamikor 1999 körül bekerült az Origo portfoliójába és a legnépszerűbb szolgáltatásuk volt (tulajdonképpen a Freemail volt az egyeten oka annak, hogy az Origo napi látogatószámban egy ideig meg tudta előzni az Indexet), majd egyrészt jöttek a multik (és a GMail tényleg nagyon jó) és elvitték a felhasználók nagy részét, másrészt a Telekom beolvasztotta a saját T-Online portfoliójába és mivel neki már így 2 webes levelezőszolgáltatása volt, nem igazán lelkesedett a szükséges fejlesztések költségeinek kifizetéséért, így szép lassan elavult lett az egész rendszer, tulajdonképpen már rég meg kellett volna szüntetni.
Nem hiszem, hogy ezeken a történeteken bármilyen állami szabályozás segítene. Felelősségvállalás és szakmai alázat - ezek kellenének ide. Azt meg nem lehet kikényszeríteni.
Bejegyzés: Állami Guglit!
Attila Halasi 2018.12.19. 11:13:24
Bejegyzés: Cegléd, akárhogyan is nézem
Albu 2018.09.12. 16:26:59
Bejegyzés: Kolozsvár vonattal
bereczky.akos.szerkeszto 2016.09.01. 23:28:13
www.youtube.com/watch?v=C7HT8UyaBoU
Bejegyzés: Mit csinál egy lelkész?
LPista 2015.09.17. 14:40:45
Bejegyzés: Sosem hittem volna
bereczky.akos.szerkeszto 2014.12.08. 12:54:28
Bejegyzés: Szótár
Dr.5ker Imre 2014.08.24. 23:35:45
Bejegyzés: Tata
bereczky.akos.szerkeszto 2014.01.30. 21:53:20
Bejegyzés: Hihetetlen! A szaporcai vasút története
Szélesné Papp Magdi 2013.12.17. 21:47:27
Hálás vagyok a technikának...hogy segítségével követni tudunk Benneteket!!
Csodálatos helyen vagytok!! Nagyon sok energiát ,türelmet kívánunk munkátokhoz!!
Nagyon nagy szeretettel gondolunk Rátok sokat emlegetve !! Hiányoztok ....öszinte szívvel!!
youtu.be/hzE0c1DAYjg
Bejegyzés: A bejárat, amit még sosem használtunk
Szélesné Papp Magdi 2013.10.09. 19:44:18
Bejegyzés: Cegléd
LPista 2013.10.09. 19:44:15
Nekem nincs blogom, de a Googlemaps-ot tudom használni. Viszont az nem jó a telefonszámokhoz... :)
(Vagy elnéztem valahol az új lakcímeteket?)
Bejegyzés: Lehet jönni hozzánk és van vezetékes telefonunk