Kezdjük a végéről. Az a cél, hogy ne legyen szükség? Az a cél, hogy ne legyen szenvedés? Az a cél, hogy, aki valahogyan a házába bebírta Istent, az örök védelmet szerezzen magának?

Aztán menjünk az elejére. A hit mellé miért pont rögtön a szeretet jön? A béke kik között értendő? 

Akkor fogadunk el ilyen bizonytalan meghatározású, bibliai sűrűségű igazságokat, verseket, ha azok egy versszakká, bekezdéssé, gondolattá összeállva, formát mutatva megnyitják az értelmezési lehetőségeket, szépségükkel magyarázat nélkül is lenyűgöznek minket. 

A házi áldás formája megvan, mégsem áll össze tartalommá. Attól még, hogy egymás után felsorolunk fontos fogalmakat, azok nem fogják erősíteni egymást, itt inkább kioltják egymást. Minél tovább húzódik a mondat (hol x, ott y), annál kevésbé van súlya az egésznek. És végül elérkezünk a herezishez, ahhoz, hogy Istennek az a dolga, hogy engem megmentsen (a szomszédot pedig megérdemelt átokkal sújtsa).

Tessék összehasonlítani a Házi Áldást egy igazi bibliai igével: "Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?" (Rm 8,31) Vagy: "Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?" (Rm 8,32)

Van különbség.