Ormánsági (baranyai) aprófalvas lelkészként egyszer kirándulást szerveztem a hittanosoknak az akkor még működő Budapesti Közlekedési Múzeumba. Nem is volt probléma addig, amíg elvonatoztunk Budapestre. A Déli pályaudvarra érve mondtam, hogy most a mozgólépcső segítségével lemegyünk a metróba. Mindenki gyakorlott mozgólépcsőzőnek mondta magát, hát van Pécsen is mozgólépcsős pláza, menjünk, Örs bá’! De arra nem számítottak sem a gyerekek, sem a szüleik, hogy a metró mozgólépcsőjének vége a láthatatlan mélységbe nyúlik. Itt lemenni? Szó sem lehet róla. Minden hitelességemre szükség volt, hogy valahogy rátuszkoljam őket az első lépcsőfokra. Lent a metrónak nagy szele volt, aztán beleülve meg nagyon hangos volt. Ez nem metró, hanem nitró! – mondták a Halálos iramban-sorozaton felnőtt fiúk. És még csak a Batthyány térnél jártunk, amikor már azt is mondták, hogy ez életük legnagyobb kalandja.  

Eddig tart a mozgólépcsős történetem. Most azt a kérdést teszem fel, hogy mi történik akkor, ha ez a csodálatos szerkezet megáll? Nos, ha nem esünk el a megállás rándulásától, akkor… tulajdonképpen semmi különös. A mozgólépcső ugyanis ebben a pillanatban sima lépcsővé változik. Egy-két másodperc után elindul egy bátor, aztán kettő, aztán meg muszáj mindenkinek, mert különben útban vagyunk egymásnak, meg hát mindek is álldigálnánk egyhely-ben. 

Én nagyon szeretem a mozgólépcsőnek ezt a tulajdonságát: hogy bonyolult gépből egy pillanat alatt képes visszaváltozni a lehető legegyszerűbb emberi eszközzé, a sima lépcsővé! A lépcsőnél ugyanis nincs régibb és egyszerűbb emberi találmány. Sőt, talán nem is kellett feltalálni! Egy sima hegyoldalban kicsiket lépkedve mindig kicsit magasabbra jutunk, egész rövid távon néhány lépéssel nagy magasságokba tudunk felmászni.  

És nagyon nem szeretem azt, hogy az életünket körülvevő gépek működése rendkívül bizonytalan. Ha nincs áram, semmi nincs többé. Ha bármelyik gépünk csak simán elromlik, nagy döccenést okoz életünk rendjében. 

A mozgólépcső jó kis gép. Ha elromlik, még akkor is használható. Számomra az egész törékeny, modern életnek a reménységét mutatja fel. Modern életünk nagyon bizonytalan, de hiába szűnhet meg gépekkel és árammal teli világunk pár nap alatt, akkor sem kell félni. Majd teszünk kisebb lépéseket – kicsit nyögünk majd. Az emberiség jelenlegi állapota nem fog örökké tartani, de nem kell félnünk a változástól. Bíznunk kell abban, hogy Isten tartja kezében a világot, és megadja nekünk majd a legegyszerűbb lépések lehetőségét. Isten megadja a következő lépést.

Várva-vártam az Urat,

s ő lehajolt hozzám.

Meghallgatta könyörgésemet,

kihúzott a nyomorúság verméből,

a sár fertőjéből.

Lábamat kősziklára helyezte,

lépésemet biztossá tette. (40. zsoltár)

(Budakalászi Hírmondó 2025/1)