Ha HÉV-re ülsz, legyen nálad mindig jogász!

a) Budakalász HÉV-állomásán olyan automata van, amiből ha nem veszek jegyet, akkor megbüntet az ellenőr. A jegy ahhoz kell, hogy Békásmegyerig, az első budapesti megállóig megfizessem az utamat. 

b) Ugyanebben az automatában nincs pesti jegy, BKK jegy, mely a HÉV Budapesten belüli szakaszára érvényes. Azt a vonaton lévő ellenőrtől vásárolhatok. 

Magyarán: nem elég, hogy kétféle jegy kell egy vonalra, de a jegyeket egyszerre nem is lehet megvásárolni... 

Ki gondolta volna 1990-ben, hogy 35 évvel a rendszerváltás után a felelőtlenségnek, az utazóközönség semmibevételének ilyen gyöngyszeme még fényesen fog csillogni?

Van ide egy múlhatatlan történetem.

Egyszer karácsonykor a Keresztyénüldözési Államtitkárság szervezésében 250 Magyarországon élő üldözött keresztén diákból lehetett egyet fogadni az ünnepre. A mi kedves diákunk Kenyából jött, Pestről HÉV-vel igyekezett volna hozzánk. Budakalász második HÉV-megállójában vártunk rá, de már az első megállóban ledobták a kalauzok a vonatról. Ott sírdogált a karácsonyi esőben a festői állomáson - amely állomás egyébként kísértetiesen hasonlít az Omszk-külsőn általam elképzelt felhagyott ipartelepi megállókra, vagy egy középerős Bodor Ádám-novella kezdésére.

Diákunk tehát üldözött keresztyén lett. Büntetést érdemelt. Nyilván nem véletlenül, hanem előre megfontolt szándékkal szállt fel egy fekete bőrű nő Karácsony napján a HÉV-re, és csak tettette, hogy nem tud magyarul, meg hogy nem érti, hogy miért kell kétféle jegy egy vonatra. A közegek nem hibáztak, lelökték az iparvágány-maradványra. Ha ez bibliodráma, akkor szuperül megidéztük a Szent Család betlehemi fogadtatását. 

Kenyában és Békásmegyer után tehát egyaránt üldözik a keresztyéneket. 

Senki nem akadályoz meg bennünket abban, hogy jól éljünk együtt, egy országban. Van pénz, idő, béke. Kicsit dolgozni kellene az ügyön, úgy tűnik.