A szórványmunka nem csupán azt jelenti, hogy kevesen vannak bizonyos helyeken, és egy-két maroknyi emberrel kell egyházat csinálni. Azt is jelenti,hogy a szórványban élők mindig azt élik át, hogy rajtuk kívül nincs más. Ha ők kilépnek a közösségből, a közösség megszűnik, vagy nagy lépést tesz a megszűnés felett. A szórvány mindig a megszűnés határán mozog.

És ebből fakad egyetlen előnye. Mert, amint a szórvány, úgy a hit is egy cérnaszálon lóg. Mégis erre a cérnára bízzuk földi létezésünket, mert igazabb más, erősebbnek látszó köteleknél. 

A Palástban c. kötet három erdélyi szórványlelkész önéletírását tartalmazza. Bevezetésként néprajzi tanulmányt olvashatunk, amely tanulságos, de párhuzamos nyelven beszél az egyház belső világáról: az Istenre bízott életről, a közösségben töltött létről, a lelkészi szolgálatról. A bevezetés kezdő mondata: "kötetünkben három lelkész élettörténetét emeljük át a nyilvánosság szférájába". Szerintem a lelkészek élete előtte is a gyülekezetek, az egyház nyilvánossága előtt zajlott, a néprajzi tanulmányok olvasottsága viszont nyilvánosság helyett inkább zártkörű rendezvénynek tűnik... Mintha fordítva lenne. De hát ez nézőpont kérdése. Fontosabb, hogy a kötet jól van szerkesztve, jól van jegyzetelve, csodás segédletei vannak (névmutató, egyesülete-intézmények-csoportosulások névsora, helynévmutató, további irodalom). A könyv puha borítású, tökéletes fűzésű, 500 oldalas terjedelme ellenére jól forgatható, és nem esik szét. 

Álljon itt egy jellegzetes idézet Hermán János nagysármási lelkésztől (1919-1999), a mezőség apostolától, aki fáradságot nem ismerve szolgált a lelkész nélkül maradt mezőségi falvakban (Báld, Köbölkút, Nagycég, Mezőszentmihály, Mezőszentmiklós, Ürmös, Szentmárton, Királyfalva, Keszü, Oláhfenes, Szentpéter, Mezőméhes, Mezőzáh, Pusztakamarás): 

"S elmentem a püspökhöz, hogy kérjek segélyt. Mondom neki, tisztelt püspök úr, mi Kissármáson a templomot felépítettük, le van vakolva, a padokat a sármásiak adták, mert a papilakot is megvásároltuk, le kellett vakoljuk, és ott most már van 150 református. Azt mondta, tudod, azok úgyis elrepülnek onnan, nem kapsz semmit. Mondom, én az tmegértem, de ha hazamegyek, mit fognak szólni a kissármásiak, hogy a főtiszteletű püspök úr nem segített rajtunk. Tudod mit, azt mondja, kapsz 500 lejt, s mehetsz. Szóval, mint egy koldussal, úgy beszélt velem. (...) Könnyeztem, mondom, főtiszteletes úr, bocsánatot kérek, hogy zavartam, nagyon szépen kérem. Én tudom, mit harcoltam, hogy papilak és templom legyen, mert 150 református van, és azok nem maradhatnak templom nélkül, pap nélkül. De ha hazamegyek, és azt mondom, hogy csak 500 lejt tetszett az egyházkerület pénztárából kiutalni, akkor nem hiszik el. Azt fogják mondani, egy zérót én levágtam. Mekkora eszed van - mondta, s kirúgott. Akkor is sírva fakadtam. Hogy egyházi emberek mennyire ne érezzenek együtt a magyar néppel, amelyik pusztul. Pusztulunk, s veszünk, ahogy írta a költő... széthull nemzetünk." 

(Az alábbi képen a kissármási templom látható)