Ősszel jártunk Belgiumban az ifivel, az ottani flamand reformátusokat látogattuk meg. Öt gyülekezetben is voltunk, mindenhol kedvesen, testvéri szeretettel fogadtak minket. Gyülekezeti lapunkba több cikket is írtam erről az útról, egyet ezekből, a bizalomról szólót itt is közlöm (képünkön Antwerpen csodás főtere látható):

A belgiumi – és az összes nyugat-európai – társadalmat így jellemezhetjük: „bizalmi társadalmak”. Ez azt jelenti, hogy ezekben az országokban hisznek egymásnak az emberek. Ez azt jelenti, hogy bármilyen színezetű az ország politikai vezetése, az emberek bíznak abban, hogy mindegyik politikus az ország érdekeiért teszi, amit tesz. A bizalom azt jelenti, ha az éjszaka közepén egy piros lámpa ég Brüsszelben, és égen-földön egy jármű sincs sehol, annál a pirosnál az arra tévedő éjjeli magányos autós biztosan meg fog állni.

Ennek a bizalomnak előzménye van, nem a semmiből jött létre. Hosszú évszázadok harcai után alakítottak ki a megegyezés kényszerével az emberek olyan rendszereket, amelyek működőképesnek bizonyultak. Természetesen nem arról van szó, hogy mindenki szeret mindenkit, de azt igen, hogy többnyire hajlandók együttműködni az emberek.

Ennek a bizalomnak a legfőbb jótéteménye a hétköznapokban van. Sokkal egyszerűbb úgy élni, hogy az állami szervek nem gyanakodva néznek ránk mindenért. Sokkal egyszerűbb úgy élni, hogy a bizalom és a szabályok betartása miatt kevesebb baleset van. Ennek a bizalomnak, és az évszázadok alatt felhalmozott gazdagságnak a következménye az a jólét, amit Nyugat-Európa elért az elmúlt évszázadban.

A jólét azonban mindig hátulütőkkel jár. Az emberek elkényelmesednek, vagy dühítően naivvá válnak bizonyos kérdésekben. Nyugat-európai barátaink ilyenek, néha kicsit értetlenek. Időnként felmerül bennünk, hogy a nyugatiak annyira naivak, mi meg annyira tapasztaltak vagyunk, hogy lassan már nem is kell figyelni rájuk. Vigyázzunk, ez egy népszerűen hangzó, ám nagyon tiszteletlen és megalapozatlan gondolat. Igen, van mit tanulnia egymástól Kelet- és Nyugat-Európának. De egyelőre még mindig tőlünk lehet kevesebbet, és tőlük lehet többet tanulni. Ez nem jelenti a magunk alábecsülését. Szedjük össze magunkat, és legyünk mi olyan példák, amiből többet lehet tanulni. De már itt tartunk? Mindegyikünk úgy vezet az utakon, hogy másokat ne veszélyeztessen? Sose dugdosunk a nővér és az orvos zsebébe pénzt a kórházban? Mindnyájan bizalommal fogadjuk, ha egy húszoldalas hivatalos papírt kell átböngésszünk? Mindnyájan elfogadnánk, ha valamilyen állami juttatásunkat (nyugdíj, adókedvezmény, gyerektámogatás, stb) megnyirbálnák? Mindnyájan szoktuk figyelni az utcánkban lévőket, és a bajban megpróbálunk segítséget nyújtani neki? Szoktunk adakozni, lemondani mások számára? Mert nyugaton ezeket gyakorolják. Vannak problémáik, vannak értetlenségeik, de sok mindent elértek, ami miatt érdemes figyelni rájuk. Ne ítéljünk könnyen.