A holocaust sérelmeinek és a kommunizmus sérelmeinek adagolása az én életemben rosszul történt, erről szeretnék írni. Leírok két esetet, és abból következtetek.

Kezembe vettem a NEB (Nemzeti Emlékezet Bizottsága) egyik kiállításhoz írt füzetét. A címe: Sorsfordítás - a paraszti társadalom felszámolása 1945-1962. A füzet színes, szagos, áttekinthető, nem túl hosszú, nem is túl rövid éppen jó. Lassan 30 évvel a rendszerváltás után egy színes, szép kiállítású munka segíthet abban, hogy ne feledjük, milyen volt a falvakban és a mezővárosokban elszabadult, államilag szervezett erőszak. Segít abban, hogy megértsük: miért nem lehetséges ma semmilyen romantikus elképzelés a régi falu felélesztésével kapcsolatban. Azért nem lehetséges, mert az emberektől erővel elvették a paraszti tudást, és ezt nem lehet millióknak visszavarázsolni az életébe. De nem is a paraszti gazdálkodás hiányzik igazán a mai magyar életből, mint inkább a józan paraszti ész, magyarán a kisvállalkozói, felelősségteljes gondolkodás, habitus. Ezt erővel szétzúzták, ennek következményei beláthatatlanok. Na de, eltértem a tárgytól: szóval 2018-ban szép és jó a füzet azzal a rettenetes tanulsággal, hogy a kolhoz szétverte Kelet-Európa életét. 

Gimnazista voltam, amikor a 90-es évek közepén ugyanilyen színes-szagos füzetet kaptam. A kiadvány a holocaustról szólt, a zsidók rettenetes szenvedéseiről. A zsidók életét nem megváltoztatta 1941-1945, hanem... hihetetlen, de őket magukat megsemmisítették. Minden iskolásnak érteni kell ezt a kérdést, hogy Európa közepén, a dicsőséges jelszavakkal induló XX. század közepén, a csodás felvilágosodás záróakkordjaként milliókat irtottunk ki. Meg kell látni, hogy ide jutott a gondolkodásunk. 

Gimnazistaként nem erre figyeltem, hanem a színre, a szagra, a méregdrága nyomdai minőségre, az általam kissé erőszakosnak ítélt kampányra, aminek jegyében emlékeznem kellett volna. A körítés elvitte a figyelmemet. És addigra én már sok GULag-visszaemlékezést olvastam el: mind gyenge papíron, amatőr minőségben kiállítva, sok szerkesztési kívánnivalót maga után hagyó füzetecskék meg könyvecskék voltak ezek.

Akkor még csak sejtettem, ma már tudom: a terror az terror, akár egy fajt, akár társadalmi osztályokat nevezünk ki bűnösöknek (nácik és kommunisták). Azt is tudom, hogy a terror mértéke se számít semmit. A terror nagysága attól függ, hogy mekkora az ellenállás, és hogy milyen a napi helyzet. Az ukrán parasztok millióit ki kellett irtani a 30-as években (ez volt a holodomor), mert akkor épp arra volt szükség. 1917-18-ban a friss kommunista hatalom túszokat szedett a városokban, és tízezrével végezték ki az embereket: mert akkor így lehetett megszerezni az uralmat. És 1956 után Magyarországon pár száz ember halt csak bele közvetlen állami terrorba: és ennek nem az az oka, hogy ne lett volna kész a kommunista hatalom mindnyájunkat kiirtani. Csak az volt az oka, hogy nem volt erre szükség, '56-ot nem lehetett újrakezdeni, egy újabb vérbefojtásnak semmi értelme nem lett volna. A felperzselt földnél felesleges a lángszóró. Csak ezért hagyott alább Sztálin után a terror, mert létrehozta a félelmet, az új embert, aki már tudja, hogy mi a rend. Ne legyen kétségünk afelől, ha a nácik győznek a háborúban, újabb és újabb népeket találtak volna eltakarítandónak, és nem csak egy holocaustról beszélnénk ma.

A 90-es évek közepén nagyon visszatetsző volt az igazság egyik felét színesen-szagosan és hangosan, a másik felét tessék-lássék, fekete-fehér, másodosztályú módon elolvasni. Azt is mondhatnám, kontraproduktív volt, nem segítette a XX. század megértését. Örülök a NEB kiadványának, mellérakom a holokausztos füzeteknek a fejemben. Javaslom, hogy mindig a legdrágább papíron nyomtassuk ki ezeket az emlékezéseket: mert szükséges, hogy tanuljunk a régiek dolgaiból. És nem lehet úgy tovább görgetni ezt a századot, hogy megfeledkezünk a zsidók szenvedéseiről és a kommunisták által folyamatosan váltogatott kiirtandó embertömegek szenvedéseiről. A terror emléke akkor nem fog kísérteni minket, ha elmeséljük, mi történt.

Jó lett volna így nekiszaladni a 90-es éveknek. 

(A kulákellenes képen a cím: "ki a kulákokkal a kolhozból!" A szöveg pedig Leniné: "A kulákok a legvadállatiasabb, legdurvább, legvadabb kizsákmányolók, akik más országok történelmének nemegyszer a nemesek, papok, cárok és kapitalisták hatalmának helyreállítói voltak.")