Az idei választási kampány fősodrában van az egyház és politika kapcsolata. Ennek egyik epizódjaként Bayer Zsolt újságíró kilépett az evangélikus egyházból, és beiratkozott a katolikusba. Az evangélikus egyházról kialakult egy Orbán-ellenes kép az elmúlt hónapokban, legutóbb egy rádiós istentisztelet prédikáció-részlete kapott nyilvánosságot. Bayer nyilatkozata szerint döntésének 30%-ban a - vélt vagy valós, én bizony nem tudom - oka ez az evangélikus pozíció. 

Végre! - írtam a címben. Miért? Talán örülök neki, hogy Bayer Zsolt észrevette a karakán evangélikusokat, és végre lelépett? Ó, nem ezt gondolom.

Az emberek jelentős része számára - különösen a politikai jobboldalon - fontos az egyház léte. Fontosak a templomok. Fontosak az erkölcsi alapelvek. Hogy mennyire fontosak? Nos, nem annyira, hogy ők maguk részt vegyenek az egyház életében, nem annyira, hogy elviseljenek egy gyülekezeti közösséget, és végül: nem annyira, hogy erkölcsösen is éljenek. Csinálni már nem tudják, de még fontosnak tartják. Nem szeretném lebecsülni ezt a vágyat, és nem állítom, hogy könnyű bekapcsolódni egy gyülekezet életébe, és könnyű elkezdeni botladozni a hit útján. Csak megállapítom ezt a jelenséget. 

Itt jön be a keresztyén kultúra fogalma. Ez a szókapcsolat a fenti problémát írja körül. Keresztyén kultúrát szeretnénk, ami azt jelenti, hogy a papok hisznek, a hívők hisznek, a templomok szépek, a gyerekeinket megnevelik a keresztyén iskolában. Mindezt úgy, hogy ezt valakik mások csinálják, mi csak drukkolunk. És megint nem szeretném alábecsülni a drukkolást, sem kicsúfolni: ez valódi drukkolás. De nem részvétel. 

A keresztyén ember nem keresztyén kultúrát akar. A keresztyén ember Istenben hisz, és közösségben él. És ennek következménye a keresztyén kultúra, akaratlanul. Erről nem tehet a keresztyén, ő csak hinni akart, aztán ez lett belőle. 

Az egyházaink - a miénk is - azzal küzdenek, hogy a hit alapjait, hit "hívését" megtartsák, és ne vesszenek el  az elvárások útvesztőjében. Persze, hogy örülünk neki, hogy végre az egyházakat is támogatják, emberszámba veszik. Az sem ördögtől való, hogy az állam - főleg jobboldali kormányok idején - bizonyos területeken szövetséget köt nagy szervezeteinkkel. De attól még az alapvető elhívatottságunk az, hogy Jézus hagyományát kis tanítványi körökben tovább éljük. 

És nagyon zavar minket, amikor a politika hisztérikus hangulattal meg akarja mondani nekünk, hogy mit is kellene egyházként csinálnunk. A politikai bal azért hisztizik, mert szerinte nem köthet az állam bizonyos területeken (oktatás, szociális ügyek, közmunka) szövetséget az egyházzal, és azért is, mert az egyháznak időnként közéleti, politikai megnyilvánulásai vannak. A politikai jobb pedig azért hisztizik, mert nem akarjuk reggeltől estig felmondani a leckét a keresztyén kultúra megvédésének nemes harcában, és nem akarjuk az aktuális jelszavakat - most épp a migrációt - a sorba beállva harsogni. 

Márpedig, kedves balosok: ha nekünk jó, önálló szereplőként már miért ne szerződhetnénk az állammal mindenféle ügyekben, és önálló szereplőként miért ne lehetne akár politikai véleményünk? Ránk nem érvényes mindenki szabadsága?  (Az a mi belső problémánk, hogy nem tudunk megfelelni az intézményeinkben vállalt feladatainknak a magunk mércéje szerint, és hogy a közélet elviheti a figyelmünket az áhítattól. De ezek a mi bajaink.)

Márpedig, kedves jobbosok: először hinni kell, és utána lehet vágyakozni keresztyén országra. Két hétvége között vagyunk, az egyik Húsvét, a másik a választások napja. Tedd a szívedre a kezed: melyik dobogtat meg jobban? Ha az utóbbi, nem szégyen az, a politika tényleg fontos kérdés, és tényleg kevés izgalmasabb van egy választásnál. A közéletnél a keresztyének számára már csak egy érdekesebb téma van: az, hogy a világ miért olyan, amilyen. Ezt hívják vallásnak. A végső kérdésekre nem április 8-án jön meg a válasz. Sőt, akárhogyan is fordul a politika, a kultúra kérdése, akármi is lesz Európával, a keresztyének nem veszítik el hitüket azzal kapcsolatban, hogy Isten kezében tartja a világot, eljön, és továbbra is értelmet ad az életeinknek. 

Bayer Zsolt láthatóan a politika elsőbbségében él, amivel semmi baj sincsen. És nem találta a helyét egyházában, mert feltűnt neki, hogy itt nem az a téma, amit szeretne hallani. Ez jó! Észrevette a különbséget. És azt is nyilatkozta, hogy 70%-ban egy katolikus plébános és a felesége hatására vonzódik a katolikusokhoz. És ez nagyon jó: keresi, kutatja, vívódik, próbál megérteni. Abban a közösségben kell küzdeni, amelyikhez nagyobb bizalmunk van. Majd meglátja Bayer Zsolt, hogy mire jut. A közéleti elkötelezettség és a vallási között nincs éles határ, de a kettő egyáltalán nem ugyanaz, eddig erről írtam. A kapu nyitva van neki is és mindnyájunknak.