Berta festménye

2018.03.24. 18:21

Bertával és a többi gyerekkel együtt néztük át Debreczeni László rajzait, melyeket e neves építész-művészettörténész Makkai Sándor erdélyi püspök kérésére Erdély református templomairól készített 1928-44 között (ld. lejjebb). A Kós Károlyéihoz hasonló rajzok stílusát elemeztük, és megpróbáltunk rájönni néhány mesterségbeli fogásra. A legfontosabb rajzos tanulságunk az volt, hogy apró, kicsi vonalkák segítségével hoz létre az alkotó olyan felületeket, melyek élettel telnek meg. Aztán azt is láttuk, hogy erős kontúrokat használ, azzal is hatást ér el.

Berta az album-nézegetés után elvonult, és visszatért ezzel a művével, melynek elemei több rajzból tevődnek össze, sőt, a templom három színes ablaka a mi ceglédi templomunkat idézi. Az aprólékos kidolgozást (fű, fa, köves út, tető vízszintes vonalai, felhő rajza) is megláthatjuk. Saját ötlete volt, hogy az erősen körülrajzolt tárgyakat érdemes talán kifesteni. Nekem tetszik. 

Képtalálat a következőre: „debreczeni lászló 1928”

A bejegyzés trackback címe:

https://orsvezer.blog.hu/api/trackback/id/tr7513776722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása