Ami megmarad

2018.03.20. 17:59

www.prideandconcrete.com Ezen a weboldalon egy román művész pár tucatnyi fotóján azokat az erdélyi és bukovinai parasztfalvakat láthatjuk, amelyek kinézete semmihez nem fogható változásokon ment át 1989 óta. 

Egy újságcikk is kapcsolódik ide, aki még mélyebbre akar merülni: a-nagyzolas-teszi-tonkre-a-kulfoldon-dolgozo-romanok-eletet

Régi és nagy kérdése a falusi kultúrának, hogy a zárt közösségek hogyan reagálnak arra, amikor a modern világ nyomás alá helyezi őket. 1945-90 között, a kommunizmus idején - éppen a communio, a közösség jelszavából képződő szó - a falu Kelet-Európában egyszer és mindenkorra megváltozott, feje tetejére állt. Közösség maradt azok számára, akik ott maradtak a falukban, de a közösség minden ismérve eltűnt, hiszen a nem megfelelő vezetők erőszakkal kerültek felülre, a communio tagjai módszeresen kifosztották egymást - egyszóval, csak a külseje, és a térbeli kiterjedése maradt meg a falvaknak, és csak sok sebbel borítva maradt meg a közösség, úgy-ahogy.

Persze volt még más is Romániában: szegénység és zártság. Volt ennek egy jó pillanata is: Szék megmaradt a táncházaival, máig inspirálva a táncház-mozgalmat, az embertelenedés kiváló ellenkanyarulatát. 

De éppen ebből a zártságból fakad a kommunizmusban élő ember váratlan szembekerülése a nyugatiak gazdagságával és a reklám műfajával. Utóbbi be nem hegedő sebeket ejtett az embereken: az ott szereplő tárgyak nekik is kellenének, a reklámban szereplők boldogságának zálogaként. 

Ez a kiváló képgyűjtemény azt mutatja meg, milyen, amikor a falusi élet zártságának csak a rossz oldala marad meg (nem a saját életed számít, hanem az, hogy mit mutatsz meg a többieknek a házaddal és az esküvőddel), és minden más, amit szeretünk a faluban, kipereg a kezünkből.

Rossz vigasz, de igaz: a következő generáció úgyse jön többet haza Romániába, ez a rémálom pár év alatt elmúlik. Megmaradnak nekünk torzóknak a betonházak. Elég hülyén fog kinézni Kelet-Európa hátsó része egy nemzedék múlva.

A bejegyzés trackback címe:

https://orsvezer.blog.hu/api/trackback/id/tr5413755560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása