A magyar gazság kérdéséhez képest a turáni átok smafu.

A gaz nő mindenhol, de főleg járdaszegélyen, villanyoszlop tövében, buszmegálló vidékén. És kinek a dolga a gazt kitépni? Ez már fogas kérdés. Az önkormányzatnak? A lakónak, aki arrafelé él? A buszozóknak? Az uniós pályázatnak? A balekoknak?

Házunk előtt, a kerítés mellett a feleségem rendszeresen szokott gazolni. Van egy villanyoszlopunk is, azt is körbeírtjuk időnként. De a járda és az úttest egyenetlen, sáros találkozását nekünk kellene javítani? Az úttesten lévő aknát nemrég a város újra aszfaltozta, tehát az már biztosan nem a miénk. 

Igen, tudom, hogy vannak erre az egészre jogszabályok, és azt is tudom, hogy sok pénzzel és rendezett működéssel a városi és falusi önkormányzatok cégei sokat tehetnek. De nincs mindenhol sok pénz, és nem mindenhol állnak e cégek a helyzet magaslatán. 

Akkor várunk, amíg benő minket a gaz? Miközben oly fontos politikai vitákat folytatunk le? Olyan nehéz megmondani, hogy aktuális politikai kérdésekben kinek van igaza. Oly sok érv szól egyik, másik, harmadik nézet mellett. De mi lesz a gazzal?

Én azt szeretném megérni, hogy az eltérő politikai nézettel bírók együtt gazolnak, és együtt gondolnak ki valamit arról, hogy meddig ér a járda, és meddig nőhet a gaz. Nem csak elméletileg, hanem leszakításilag is. 

Nem tudom pontosan, hogy milyen politikai berendezkedést szeretnék Magyarországon, de abban biztos vagyok, hogy utálom ocsmány járdaszegélyeinket és a gazt. Utálom, hogy messziről lerí: nagy dolgokban van vélemény, de a villanyoszlop vidékének sosincs gazdája. 

Sőt! Lehet, hogy a keresztyén közösségek is tehetnek valamit ez ügyben maguk körül. De ez csak ötletelés: ilyesmiről a közösségünk dönt majd, ha úgy érezzük, ezzel lehet a legjobban munkálni az Úr dolgait idelent, földi sorsainkban. Szóval, ez egy másik kérdés, a keresztyén gazolás. Én most a politikai gazságról írok. 

Olyanok a köztereink, olyanok az utcáink, olyan az életünk külső képe - különösen ilyenkor, a téli időszakban nem túl biztató kontinentális éghajlati viszonyaink között - mintha ideiglenesen kerültünk volna ide. Úgy nézünk ki járdaszegélyileg, mint egy menekülttábor. És nem tudunk rajta változtatni. 

"Csönd van. A dudva, a muhar, a gaz lehúz, altat, befed." (Ady)