Ferdinandy György 36 évet élt Puerto Rico-ban, onnan származik története, melyet közlök.

"Feleségem tucatnyi csomaggal érkezik. Behordja a kocsiból a zsákmányt. A képernyőn most kezd Jamaica és Haiti. Csak azt hallom: felkiált. Rózsaszínű cekkert tart elém.

- Nézd - mondja -, elkeveredett!

- Mi van benne?

- Szandálok, gyerekholmi. Semmi érdekes. Visszaviszem. Jössz? - kérdezi.

- Minek?

Jamaica 1:0-ra vezet.

- Hogy hazavigye magának egy alkalmazott?

Amerikában nagyok a távolságok. Az áruház órányira van. Vállat vonok, kikapcsolom a tévét. Visszük a rózsaszínű csomagot. 

Van egy pult, ahol a hibás árukat becserélik. Állunk a sorban, María kitölti a papírokat. A pénztár itt van a közelben, az alkalmazott felveszi a telefont. 

A sor végén áll egy néma csapat. Férfi, asszony, két aprócska gyerek. Indiánok. Ez itt a "sweetwater", a nicaraguai negyed. Az alkalmazott odainti őket, kibontja a rózsaszínű csomagot. 

- Ez a hölgy hozta vissza! - mondja, és ránk mutat.

A gyerekek körülugrálnak, a girhes asszonyka sírva fakad. A férfi nyújtja a kezét. Egy kicsit bizonytalanul, de aztán mégis. Keményen kezet ad. 

Összekapaszkodnak, kéz a kézben vonul el a kis csapat. Nem állnak meg a parkolóban, innen a sweetwaterből - ha nincs autójuk - gyalog járnak bevásárolni a nicaraguaiak.

A képernyőn már befejeződött a közvetítés. Jamaica továbbjutott."

(Ferdinandy György: Az ingázás dicsérete. Orpheusz kiadó, Budapest, 2017. 183. oldal)