Arról a rémisztő gondolatról írok, amely így hangzik: "az egyház csak akadálya a hitnek". Alább Fa Nándort idézem, egy interjúja (Heti Válasz, 2017. márc. 9, 72-74.o.) részleteinek segítségével. 

- Az élet nagy kérdéseire kereste a választ. Megtalálta?

- Ha tizenötször indulok is neki, akkor sem találom meg a választ például arra, hogy ki teremtett bennünket és miért, honnét hova tartunk. Nem adatik meg nekünk a válasz. Az ember azt hiszi, azzal, hogy egyre többet tapasztal, és különböző kényszerhelyzetekbe hozza magát, közelebb kerül a válaszhoz. Aztán egyszer csak rájön, hogy nincs válasz. Hiába megyek ki újra meg újra, nem leszek okosabb semmivel. Vagy akárhogy is érkezik a válasz, én nem ismerem fel. Nem érzem, hogy a kérdéseimet megválaszolná bárki is.

- Pedig többször használ olyan fogalmakat, mint Teremtő, és a Jóistennek adott hálát a szerencsés érkezésért.

- Az én világomban ezek kulturális fogalmak. Számomra ez nem vallási értelemben vett hit. 

- Les Sables 'd Olonne-ban van egy templom, a Notre Dame de Bon Port, a Miasszonyunk jó kikötő, melyben hajók lógnak, a vízbe veszett hajósokra emlékeznek.

- Odamentem, körbejártam, letérdeltem, és elmondtam hálaimámat, de én ezt is kulturális kérdésnek tekintem. Ez számomra nem vallási, főleg nem egyházi kérdés. 

Tessék megfigyelni a fa nándor-i válaszokat! Bizony, ezek egy Istent kereső, a keresésben becsületes, a könyörgésben szorgalmas, az alázatban előrehaladott ember gondolatai! De amikor a riporter kérdésére ki kellene mondani, hogy mindez - rendesen megfogalmazva - Istenről szól, akkor Nándorunk megrémül, visszavonul, kultúrának nevezi a hitet, és elhatárolódik a vallástól meg az egyháztól.

Az a rémisztő gondolat van a háttérben, hogy az egyház egy zárt rendszer, amiben tételesen fel kell mondani a leckét, és engedelmeskedni az elöljáróknak, vakon menni előre fejjel falnak, gombnyomásra ugyanazt gondolni. Mintha az egyház lenne a hatalom, az élet kerete, a LEGNAGYOBB KÖZÖS OSZTÓ.

De ez nem így van. Az egyháznak voltak ilyen évszázadai, de mára ez a szerepünk eltűnt, illetve nyomokban maradt meg. Az egyház annak a közös öröme kell legyen, hogy Isten nevét ki lehet mondani, "az élet nagy kérdéseire" választ lehet kérni - időnként kapni is - , és egy emberi szervezet céljaként az igazságot, a lelki életet és az imádatot lehet célnak megjelölni. Az egyház inkább: a LEGKISEBB KÖZÖS TÖBBSZÖRÖS. 

Megjegyzés: az egyház időnként eljátssza, hogy márpedig a saját kicsi homokozójában továbbra is ő Nagy Észosztó. Ezek átmenetileg és kis méretileg sikeres vállalkozások lehetnek, néhány embert üdvösségre vihetnek. De zárkózottságuk okán (tekintélyt követelnek egy tekintély-ellenes, meggyőzést váró világban) lemondanak a többségről. És nem kapcsolódnak az Isten kereső világ gondolataihoz! Szektásodik, kizáródik az egyház, ami nem jó. Nem a saját világunkat kell építsük, hanem a világban kell fény legyünk. A szektás egyház valóban lehet akadálya is a hitnek.

Márpedig az a cél, hogy a kereső találjon. És megvallja, és kimondja. Vallás - a szó is ezt jelenti. Isten - a nevet ki kell mondani. Pont úgy, ahogyan Fa Nándor tette hálaimájában.