Osztie Zoltán plébános gondolatai, a reformátusokra is vonatkozik. Egy megjegyzés: mi kilenc faluban voltunk lelkészként.

– Tény, hogy a vidéki egyházi intézményrendszert működtetni kell. A személyi feltételek viszont sem mennyiségi – s talán ez keményen hangzik –, sem minőségi szempontól nem adottak. A jelenlegi plébániai struktúra nem tartható fent tovább. Összeomlással fenyeget, nem tud segíteni küldetésünk teljesítésében. Helyette olyan missziós centrumokra lenne szükség, amelyeknek megfelelő lelki kisugárzásuk van. A missziós centrumban közösségben élnének a papok, együtt dolgoznának a laikus munkatársakkal. Sajnos paptestvéreim, főként vidéken, rendkívül magányosak, túlterheltek, kiszolgáltatottak, sokan tönkre is mennek. Nem lehet hosszú időn át nyolc falut ellátni. Ez képtelenség. Ebben a helyzetben a lelki élet, a lelkipásztori szolgálat közönséges munkává válik, s egy pap sokszor csak szentségkiszolgáltató funkcionáriusként működik, ami könnyen lelki meghasonlást okozhat. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy egy agyonnyúzott, magányos plébános képtelen értelmiségi életmódot folytatni.

– Tapasztalatai szerint milyen mentális állapotban van a hazai papság?
– Nem szeretnék általánosítani. Van egy réteg, amely hősiesen helytáll. Nekik, a szent életű, másokért élő atyáknak köszönhető, hogy a rendszer még működik. Vannak viszont tönkrement emberek, akik sokszor többet ártanak, mint használnak, s nem képesek ellátni az evangelizációban betöltendő szerepüket. Összegezve: nincs jó állapotban a hazai papság.