A Kiskunság mellett lakunk - Cegléd mellett van Törtel, az pedig már Kiskunság -  de a Nagykunságba mentem egy konferenciára, Berekfürdőre. Onnan elvittem a feleségemet Karcagra, hogy vonattal hazajöhessen, én még maradtam. A monori lelkészkollégámmal beautóztunk a városba, körbejártuk a főteret, megkerestük a Nagykun Múzeumot. Mióta a világ világ, mindig fiatalokkal vagy a családunkkal járunk múzeumba, és ezért sose tudjuk a kiállításokat rendesen végignézni. Ketten voltunk, így hát nekiálltunk, és elnézelődtünk három órát! Alaposan, rendesen.

Be is vásároltunk a Múzeum boltjában, kis bőr-kulcstartó meg aprócska kunhímzéses korsócska a gyerekeknek - és egy ötször annyiba kerülő tanulmánykötet Apának! Mindenki sürgősen vegyen magának egyet, én még nem olvastam el belőle mindent, úgyhogy a sajátom nem kölcsönözhető jelenleg.

Hát ezek a kunok... törökök! Sokáig cigánykodtak: nehezen bírtak velük a már megült magyarok a középkorban. Aztán nagyon érdekes még a redemptio, az önmegváltás: 1745-re tudták újra megvásárolni szabadságukat a töröktől őket felszabadító birtokosaiktól. Mi is fizetjük még az államadósságot, amit a fokhagymaszagú, kutyafejű tatárok miatt 1945-90 között felvettünk. A történelem ismétli önmagát.

Török, tatár, kun, jász, cigány, magyar - és csak egy bekezdést írtam. Olvasni jó, mert tanulságos.