Politizáljanak a papok!

2018.01.17. 07:32

...a  fenti címem igazsága akkor dől el, amikor kiderül, hogy ezt ki mondta.

Nos, akkor kezdjük elölről. Örök vita a magyar közéletben: politizálhat-e az egyház, biztathat-e egy konkrét párt támogatására a plébános vagy a lelkész a szószékről? Az újságírók ítélkeznek: nem szabad ilyet csinálni, a szószék nem erre való, csúnya és ronda, aki mégis.

Nincs igazuk. Az újságíróknak. Mert kívülről mondják, nem belülről.

Az egyház, ha nem vagy benne, akkor kívülről nézve micsoda? Egy társadalmi szervezet, embereknek valamilyen szabályos formában való együttléte. Mint amilyen a helyi vasútmodellezők egyesülete. És, ha a vasútmodell-elnök a Júdea Népe Frontra való szavazásra buzdít, az érdekel valakit? Az egyesület tagjai, ha megunják nagyeszű elnöküket, majd leváltják. A Bíróság, ha rájön, hogy a Júdea Népe Front terror-merényletekre készül, akkor hatóságilag betiltja a H0-ás (1:87 méretarány) bandát. De amíg utóbbi nem történik, addig azt mond az elnök, amit akar. És ettől még támogathatja őket az Önkormányzat egyesületi termük fűtésében, közpénzből? Naná. Az elnök ugyan nem kormánypárti, de az közérdek, hogy a gyerekek ne csak a neten lógjanak, hanem kis mozdonyokat javítsanak, forrasztópákával. Hát így vagyunk a terepasztalosokkal.

Tessék így bánni az egyházzal is kívülről! Ha belül vagy, mondhatod a magadét. Szerintem nagyon gáz a kormánypárti szavazásra buzdítani a szószékről. Mégis ezt tette legutóbb a híradások szerint a hódmezővásárhelyi plébános. Na és? Amíg gyülekezetének, esperesének, püspökének ez nem jelent gondot? Amíg tűrik ezt a helyi katolikusok, csinálja nyugodtan!

Lépj be a helyi egyházközségbe, legyél vezetőségi tag. Ülj le a plébánosoddal, és mondd el neki, hogy nincs igaza. Lesorosozza a fejedet? Filmezd le és panaszkodj a feljebbvalójának. De ez így túl idegbajos megoldás: inkább iratkozz be a teológiára, aztán csinálj egy jó, Krisztust imádó közösséget!

Kívülről nézve: politizáljanak a papok. Belülről nézve: sok bűnünk van, és az is azok közé tartozik, amikor a lelkész "palástjából pártlobogót csinál" (Ravasz László szavajárása). Valóban. De kik vagytok ti, külsősök, hogy ennyire aggódtok értünk?

Garas, Gerje

2018.01.11. 12:21

Meghalt Garas Kálmán, Cegléd egyik régi tanára. Nem volt nehéz találkozni és beszélgetni vele, mert minden nap hosszan gyalogtúrákat tett a városban. A franciás tanár egy alkalommal azt mondta: "lemegyek a Gerjéhez, az Cegléd Szajnája".

Elgondolkodtam a mondáson. Amikor idekerültünk, rögtön adódott, hogy ennek a blognak megnevezését kiterjesszük, a többértelmű "Baranya aranya" mellé a "Gerje gerelye" szójátékot illesszük. Néha lebiciklizem a gyerekeimmel a város mellett elvezetett Gerjéhez, amelyik talán pataknak jobban beillene, mint folyónak. Ha van egy gerelyed, nem kell átdobni a folyón, ha letámasztod a két partjára, úgy is átéri.

Kálmán bácsi mondásából egyrészt az következik, hogy ami jó nyugati műveltség, abból kell legyen idehaza is. Másrészt az, hogy ez idehaza kell legyen: itt a Gerje folyik, meg kell jelenjen az itteni tapasztalat a műveltségben - attól műveltség, hogy helyben is érvényes, nem csak francia földön. Harmadrészt egy kis mosolygós kesernyésséget is kiérzek belőle: éppenséggel a Szajnához is lesétálhatnánk, ha Párizsban lennénk, de Cegléden vagyunk. És negyedszerre, elégedettséget is: amiért van erő és lehetőség egy nyugdíjasnak fel-le sétálni egy városkában.

Kálmán bácsi nem sétál már többet, de imponáló nyugalma, mosolya, és remekbe szabott mondása elkísérnek ceglédi utamon.

Újra elmondom

2017.12.06. 11:42

Magyar vidék fotói

A magyar vidéket idéző kiváló fényképsorozat bevezető gondolatai közül eggyel értek egyet, és nagyon fontosnak tartom, és most idézem: "teljesen párhuzamos valóságok alakultak ki, amelyek között egyáltalán nincs interakció". Minden, mai Magyarországgal kapcsolatos gondolkodás ebből a tényből kell kiinduljon: ez egy másik Magyarország. A legtöbb gondolat ezt eleve szem elől téveszti. De, ha ezt belátjuk, akkor jön a másik görcs: hogy ezt meg kell változtatni. Nem biztos, hogy a másik Magyarország gyorsan megváltoztatható, és az végképp nem biztos, hogy ezt állami eszközökkel kell megváltoztatni. A szanálás, a tervezett visszavonulás, a feladás is lehet érvényes gondolat. De elindulhatunk egy lassú fejlesztés irányába is. Egyet nem lehet gondolni: hogy majd egyszer feléled a vidék, majd így nemsokára, csak egy kis támogatás, meg összefogás, meg befektetés, meg ilyesmi. Ez tévedés. Tisztán kell látni, és szabadon kell gondolkodni annak, aki mindenkit, a falut is szeretni akarja.

Népnyelv: "csendes gyilkos"

2017.12.05. 15:04

Az elektromos kerékpár az. Csendes és gyors, és a rajta ülők sose tanultak KRESz-t.

Felhívnám a figyelmet rá, hogy a szó nehéz tartalma ellenére milyen szépen hangzik. Egy-egy "s" a két szó végén. Mint egy vers. Megint csak: szép forma, és sajnos, velős tartalom találkozik egy kifejezésben.

Népnyelv: "szemmel eszem"

2017.11.23. 16:47

"...tudod, Örs, amikor 11-12 órát végigmelózunk, és annyi az ebéd, hogy az asszony által csomagolt szendvicset megeszem, akkor falnak vetem a hátam, és akkor öt percig..."

Népnyelv: "loptembájk"

2017.11.21. 10:16

Régebben rendszeresen tettem közzé népnyelvi gyűjtésemet, most felújítom a sorozatot.

LOPTEM-BÁJK = falusi bicikli. Még az Ormánságban tanultam.

A vájt fülűek azonnal ráismerhetnek a bibliai hasonlóságra. Mert ugyebár a héber Bibliában JAHVE Isten neve, amit nem szabad kiejteni, helyette ELOHÍM-ot olvastak. A héber nyelv sajátosságaiból adódóan a JHVH mássalhangzók az ELOHÍM szó EÓÍ magánhangzóival együtt képzik a JeHóVí, azaz Jehova szót. 

És itt is erről van szó, két szó mással- és magánhangzóinak kombinálásáról. A LOPTAM szó LPTM mássalhangzói összekeverednek a MONTENBÁJK (eredetileg az amerikai mountain bike - avagy ATB=all terrain bike - megmagyarosodott szava ez) előtagjának OE magánhangzóival. LOPTEM. 

Hát kérem, adódik némi különbség aközött, hogy Isten nevének kiejtéséről vagy a bicikli-tulajdonjogának bizonytalan voltáról értekezünk nyelvünkben. De ami érdekes, hogy a nyelvi lelemény - gondolom, nem örökké, de egy ideig mégis - erkölcsileg megkérdőjelezhető helyzetünkben is emberségünk jellemzője marad.

Gyaloglás

2017.11.17. 14:54

Manapság nem gyaloglunk. Még a pestiek csak-csak, mert a tömegközlekedéshez kapcsolódva muszáj - elég sokat - jönni menni. De bizony vidéken - akinek több helyen van dolga - autózunk. Nincs mese, errefelé nem olyan a közlekedés, hogy csak úgy rábízhatnánk magunkat.

Kedvenc történetem 2006-ból való ezzel kapcsolatban. Szaporcára kerültem, egy aprófaluba. Kérdeztem illemtudóan, hogy mi a busz hétvégi menetrendje, hol tudnék ennek utánanézni (internetünk nem volt). Felvilágosítottak a helyiek - köztük későbbi feleségem - hogy a szaporcai hétvégi menetrend kiválóan és könnyen megjegyezhető, ugyanis egyáltalán nem jár busz ezeken a csodálatos napokon. Hát igen, nem sok időbe telt észre venni, hogy az állam bizonyos részei lemondtak az ország leszakadt részeiről. Szóval, Szaporcáról gyalog maximum Tésenfára lehet eljutni, vagy kisétálni a Drávához, ami szórakozásnak kiváló, de úgy nem lehet elvégezni ügyes-bajos dolgainkat. Még egy információ: az első bolt, amely nem dupla-árral dolgozott, 15 km-re volt Szaporcától.Szóval: miné aprófalvasabb helyen laksz, annál többet autózol. Minél nagyobb városban laksz, annál többet van esélyed tömegesen közlekedni. 

Leszállok most már a buszról, lépjünk tovább. Az ifisekkel Harkányból el kellett jutnunk a kies Siklósra, a csodás várba. Elmentünk busszal, visszajöttünk gyalog. A gyalogút a két városkát összekötő úttal párhuzamos. A autók suhannak, a biciklik surrannak, mi meg baktatunk. Nem voltam népszerű a Baranyában tartózkodó 13-17 éves korcsoportban 2017. augusztus 10-én.

Igen ám, de a legyalogolt 7 km, a másfél óra már lehetőséget adott arra, hogy 3-4-5-ös csoportokban, hosszan megtárgyaljunk bizonyos kérdéseket. 

A 7 km már alkalmas arra, hogy némi mozgásként is megérezd, különösen, ha előtte nem mozogtál sokat. A gyaloglást a test normális mozgásként érzékeli - hiszen a villamos előtt ez volt az egyetlen módszer, hogy élni tudjál. Régen gyalogoltunk, evólúció szempontjából - és erre még emlékezik a testünk. Én azt hiszem, hogy a szívnek is jó a séta, talán fél óra egyenletes levegővétel nem tehet rosszat.

A 7 km már alkalmas rá, hogy amikor legközelebb valamilyen járműre ülünk, megtanuljuk értékelni a körülöttünk lévő modern világ kényelmét. Bizony, még a Pannon Volán is jobb a kutyagolásnál (baranyaiak mondhatnák, hogy a Pannon Volánnak már másik neve van, de nem vagyok hajlandó a magyar államigazgatás által ciklusosan kitalált újabb és újabb rettenetes nevezékeket számításba venni...)

7 km már alkalmas rá, hogyha egyedül vagyunk, kénytelenek legyünk átgondolni a dolgokat. 

7 km már alkalmas arra, hogy ami mellett elhaladunk, azt rendesen szemügyre vegyük. Nem csak úgy futólag-buszólag-vonatlag-autólag. 

Amikor az ifivel Baranyában voltunk, és Harkány és Siklós között 7 km-ert megtettük, az ifjak egy része nyavalygott, hogy meleg van, és mi értelme, és egyébként is. A meleg, az erős napsütés délután 5-6 felé engem is gondolkodóba ejtett. De jött egy nagy felhő, és másfél óráig árnyékot adott - talán azért, hogy a gyaloglást megláthassuk és megízlelhessük. 

Témám: 1945-89 közötti magyarországi történelem.

A Kádár-rendszerrel szembeni ellenállás kérdésének nagy jelentősége van. Az 1989 utáni magyar baloldal - nem az utódpárt, hanem a többiek - újra és újra rámutatnak a szocializmus alatti ellenállásukra, a szamizdat-időkre. És a többiek mit csináltak? Miért nem lázadtak?

Egy idézet 2017-ből: "A polgárok cserébe azért, hogy az alapvető jogaiktól megfosztották őket, gyarapodhattak, noha jóval kevésbé, mint a kapitalista jóléti államokban, és polgárosodhattak a magánéletben, miközben a politikai-közéleti polgárosodás lehetőségétől következetesen megfosztották őket. Ezzel a pragmatizmussal szemben álltak azok, akik őrizték kommunista hitüket, és azok, akik ragaszkodtak a jogaikhoz, s úgy vélték, nem elvtársi engedelmesség, hanem civil ellenállás vezet jobb léthez és szabadsághoz. Kevesen voltak ezek is, azok is." (Révész Sándor: A pragmatizmus csődje és diadala. HVG, 2017. okt. 12. 80.o.)

Bocs, de azok értek rá őrizni kommunista hitüket, és azok értek rá ragaszkodni jogaikhoz, akiket 1961-ig (ekkor akasztottak utoljára 56-osokat, és ekkor zárult le a téesz-be belepofozás) nem öltek meg, akiknek nem vették el a földjeit, akit nem dugtak börtönbe. Hogyan lehet elvárni egy terrorizált társadalomtól, amelyik a terror ellenére 1956-ban becsületesen és bátran viselkedett, hogy tovább kitartson? Mégis, milyen perspektívával? Minek? 

Az ért rá ellenállni, aki nem a sebeit nyalogatta. Az ősbűn az 1945-ben kezdődő, és 1956-ban megújuló terror volt; az első (1945 utáni) és a második TSz-szervezés (1959-61), az egyházak első és második bedarálása (van ref. lelkész mártírunk, megölésének másnapján tüntették ki az egyházi vezetőket), és így tovább. Megértőnek kell lennünk: a terror nagyon erősen meghatározta az emberek gondolkodását. És akit sokat vernek, az kapcsol, és nem ugrál: nem ér rá ellenállni. 

És ne álljunk itt meg: ugyan hogyan lehetne azt megmutatni, hogy mindezek ellenére, nem politikai síkon, de mégis hányan és hányféleképpen szervezték a maguk ellenállását. Mégis elmentek templomba. Mégis őriztek fontos dolgokat. Ne becsüljük alá ennek sem a jelentőségét, még akkor se, ha ez valóban nem politikai jellegű szervezkedés volt. 

Szóval: nem ilyen egyszerű ez.

A pap, az semmi

2017.10.10. 09:29

500? Vegyünk csak 27-et. Ennyi év telt el a rendszerváltás óta. 

Mondom a pénztárosnak jegyvásárlási szándékkal a Magyar Nemzeti Múzeum bejáratánál: 3 diák, 1 pedagógus, 1 lelkész, 1 nyugdíjas, 1 egész - így kérem kiszámolni a belépőt. Heten voltunk, mint a gonoszok. Mindjárt megéreztem, hogy valami nem stimmel. Ugye, azt nem várjuk el a portástól és a jegyszedőktől, hogy kimondják, mi a bajunk velünk. Csak mély hallgatás, drámai szünet, és neked ebből érezned kell, hogy valami nagy slamasztikában vagy, és neked kell kiverekedni magadat belőle.

Hátrapillantok: a pedagógus kolléga kapcsol, villámgyorsan előhúzza pedagógus-igazolványát. Én is a lelkész-igazolványomat. Merthogy van ilyen igazolványunk, bőszen érvényesítjük évről-évre. A lelkészigazolványt el szokták fogadni, ha csoportot viszek bárhova. Legutóbb épp az Ige-idők nemzeti múzeumos kiállítása előtt egy nappal a konfirmandusokkal voltam Szolnokon, a Reptárban: ott beengedtek díjmentesen.

Tehát: előkapom, mutatom. Elveszik. Mélységes csend. Ismerem ezt a csendet: léptem én át határt eleget Kelet és Dél felé. Régen a román és szerb határőrök és vámosok csendje volt ez. Manapság az ukránok miatt vagyunk edzésben, ők maradtak egyedül ilyen csendesek, vészjóslóak, ítélők. A gépfegyver-illatú határőr-csend gyorsabb gondolkodásra késztet, és felfogom, hogy a papírjaim nincsenek rendben lelkészként, a református kiállításon. Biztatásképpen mondom:

- Ez egy lelkészigazolvány.

- Ez semmi. 

És azzal visszadobja a cuccot. Én ekkor már félig örültem, elvégre kihívhatta volna a rendőrséget, vagy elvitethetett volna a Múzeum őrségével. Legalább az igazolvány visszajött. 

Az a helyzet, hogy nem vagyunk már 1957-ben, és mostanában nem szoktak lelkészeket akasztani. Ezért én ilyen helyzetekben, határon és jegyszedőknél - ha már úgyis porba hullott a becsület - elkezdem hergelni a közegeket. 

- Számlát kérek. 

Erre amúgy is abszolúte szükségem volt. Nos, a számlát a jegyszedő elkészítette egy 27 lépésből álló algoritmus segítségével. Egy nagyon picit felgyűlt a sor mögöttünk, ez mondjuk 500 amerikai nyugdíjast jelent. Ők idővel kérdezősködni kezdtek, és a számlával bíbelődő kartárs - láss csodát - ékes angolsággal átküldte őket az alig 27 méterre lévő másik pénztárba. Eltátottam a számat: angol nyelvtudás van, mégsem volt hiába a rendszerváltás. 

Végül jelen időbe kapcsoltunk, és nekiindultunk az Ige-időknek. Az elmúlt 500-ról igazán szépen és komolyan, a fél évezrednek megfelelő súllyal rendezte meg kiállítását a Magyar Nemzeti Múzeum. A kiállítást megcsodáltuk, a nagyszerű vezetés döntő súllyal esett latba, sokat tanultunk.

De nem mentünk rögtön haza, hanem megnéztük azt a kiállítást is, mely a Közel-Keleten jelenleg folyó keresztyénüldözésről szólt. Elnéztem a szétvert templomokat, és arra gondoltam, hogy nekünk nem kell ennyit szenvedni. És, ha ez így van, egy jegyszedésnyi papi megalázást ki kell bírni. És ez így is van, nem az én sérelmem itt a probléma. Más miatt jegyzem fel ezt az esetet.

Ha angolul sikerült megtanulni 27 év alatt, talán be kellene pótolja azt a tudást is a mai magyar társadalom, hogy az egyház létezik. Sőt, papjai is vannak.

A törvényhozás manapság régi adósságokat törleszt: bizonyára meg fog történni az is, hogy a lelkészek mondjuk annyi közösségi elismerést kapjanak, hogy csoportot vezetve egy múzeumba félárral mehessenek be. Nem a pénz miatt. Hanem a lényeg miatt: azt kellene meglátni, amit a reformációs kiállítás oly szépen megmutatott: hogy mi is a magyar kultúra, a magyar közélet részei vagyunk. Sőt, először mi voltunk, a keresztyénség, és abból lett a mai Magyarország.

Nem kell örökké hajbókolni ezért nekünk - ez a másik rettenetes magyar véglet, ha meglátunk egy papot, azt se tudjuk, hova nézzünk - csak szeretnénk mi is az egyik tényező lenni a magyar gondolkodásban. Ezt a magától értetődő helyet keressük ma magunknak. Lassan meg is találjuk - de tényleg lassan megy a dolog. 

Épülések

2017.10.08. 22:31

Voltunk a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-idők c. kiállításán. Az egyik teremben egymás mellé volt helyezve egy búcsúcédula, és egy szép rajzon a római Szent Péter székesegyház. Tudvalevő, hogy ennek a római templomnak az építését a búcsúcédulákból fedezték. 

Nézzük a képet, gondolkodunk a helyzeten. Szép ez a katedrális, nagy. Azt dörmögi oda nekem az egyik presbiterünk: 

- Örs, nekünk is ki kellene találnunk valamit. 

Én is pontosan erre gondoltam! Hiába, az egyházához hű presbiter és lelkész még a művelődés közben is egyházközsége építésén munkálkodik.

süti beállítások módosítása
Mobil