Ki ez a két ragyogó lány?

Gyerekkoromban időnként eljöttek hozzánk holland unokatestvéreink. Bár egy-két évente egy-két hetekre találkoztunk csak, és nyelvi akadályok is voltak, ennek ellenére nagyon jól megvoltunk együtt, összekapcsolódtunk velük. Míg élünk, számon tartjuk egymást. 

Amióta felnőttünk, ki-ki gyermeket nevel, dolgozik, nyilván kevesebb lehetőség van a találkozásra, de azért időnként össze szoktunk futni - többnyire nagyszüleink temetésén, egy-egy konferenciáról útba ejtve egymást, stb. A mi gyerekeink, akik végképp nem beszélnek egymás anyanyelvén, már kevésbé értik ezeknek a rövid, félnapos találkozóknak a jelentőségét.

Nagyjából egy éve a gyermekeim elérték azt a kort, amikor már lehet velük bárhová utazni, kirándulni. Ki is néztük magunknak a hosszú hétvégét, el is mentünk végre három egész napra Hollandiába, a háromgyerekes unokatestvéremhez. És lássatok csudát! A hat gyerek elválaszthatatlan volt egymástól.

A képen Berta (a lányom) és Emma láthatóak. De melyik-melyik? Hogyan lehetséges, hogy két másodunokatestvér ennyire hasonlítson? Nem csak genetika ez, de mosolygás, barátság, lelki rokonság is.

Ez a fénykép olyan pillanatát őrzi családunknak, ami miatt érdemes volt a világra jönnünk. Az élet tovább folytatódik, szeretteink viszik örökségünket, amit mi is úgy kaptunk - rokonságainkat, istenarcúságunkat. A károgások ellenére a teremtett ember él, tovább él, és betölti küldetését, amíg tart ez a világ. "Ennek a gyülekezetnek én is élő tagja vagyok, és örökre az is maradok" (Heidelbergi Káté 54. kf.)