Szombaton a magyar futball-válogatott Ausztráliával játszik. Vagy húsz éve is volt egy ilyen meccs, amit az tett pikánssá, hogy akkor történt a tiszai ciánszennyezés, amelyhez egy ausztrál cégnek is volt köze, ezért szurkolótársaim egy része úgy látta jónak, hogy halakat dobáljon be a pályára... A kapuk mögött volt a Fradi-pályán egy nagy háló, a háló lyukain potyogtak a halak. Közben meg harsogott a reklám:

- Borsodi sör! Jobban csúszik!

Erre a szólamra a népi bekiabáló bölcsesség válaszolt:

- Tiszai hal! Jobban csúszik!

De ez csak a bevezetésem. A meccs után a testvéremmel hazafelé mentünk, és a Népligeti aluljáróban megszólított minket egy férfi. 

- Jaj, fiúk, a meccsről jöttök? Na, mi lett? 

- 0-3-ra kikaptunk. 

- Jaj, jaj - komorult el az arca. Aztán felderült. - De nyertem a tippmixen! 

Hát, ilyen a mi formánk. Merünk-e magunkra fogadni?

Ha kimegyünk hétvégén az öcsémmel - és már a fiainkkal - a meccsre, ezen is el kell majd gondolkodnunk. A pályát már elbontották, újat építettek azóta, melyet 90 fokkal elforgattak a régihez képest. De én tudom a Bibliából, hogy 180 fokot kell fordulni ahhoz, hogy a dolgok egyenesbe kerüljenek. Magunkra fogadni, bízni, nyerni.