Leírom, hogy szerintem miért ne politizáljon a pap. 

De mi az a politizálás? Itt most azt értjük alatta, amikor egy demokráciában az egyházi közösség gyülekezeti alkalmán, netán az igehirdetésben a lelkész az egyik pártra való szavazásra buzdít, vagy aktuális politikai hullámverésekre publicisztikai reakcióidővel reagál.

És ez nekünk tilos eleve? Dehogy tilos. Az állam külön van választva az egyháztól, le lett nyomva a többi közösséggel egy szintre. De erről már írtam: Politizáljanaka a papok!

De közpénzeket nem használ az egyház? A magyar állam a gyülekezetek közösségi életét aprópénzekkel támogatja, azok társadalmi jelentőségéhez mérve. Tehát alulfinanszírozott kulturális közösségekről beszélünk. (Az az állam szerencséje, hogy az a kevéske, amit kapogatunk, az is zavar minket, mert alapjában véve az a jó lelkileg az egyházközségeknek, ha magát fent tudja tartani.)

És akkor a tömérdek állami pénz hol van az egyházban? Az egyházi intézmények állami feladatokat teljesítve, a többi állami intézménnyel azonos mennyiségű manit kapnak. Ott van pénz. A pénzekre nem (fillérre el kell számolni, az intézményekből pénzt nem lehet kivonni), de az intézmények működésére nagy hatással van egy-egy lelkész, vagy nagyobb egyházi vezető. Ez hatalom, de egy állami feladattal kapcsolatosan oszt meg ennyi hatalmat velünk a politika, amíg neki tetszik. (Nagy bajunk, hogy magunktól nem merünk lemondani erről a hatalomról alkalmatlanságaink idején. Az állam tehetne egy szívességet: amikor a saját mércéinknek sem tudunk megfelelni, és nem is vagyunk hajlandóak belátni korlátainkat, megszégyenítő módon ő maga visszavehetne tőlünk egy-egy feladatot. No, nem mintha az állam oly csodás gazda lenne. De egy államnak meg van engedve, hogy rossz állam legyen, míg az egyháznak nagyon rosszat tesz lelkileg, ha rossz gazdája valaminek.)

Szóval, eleve nem tilos, de belső okoknál fogva mégsem tanácsos. Miért nem?

1. Mert egy demokráciában a politikusokra bízzuk az állami döntéseket, akik amúgy állampolgárként minket is bevonnak a döntéshozatalba. Minek kotyognánk bele még külön? Aki politizálni akar, menjen politikusnak, járjon pártgyűlésre, nézzen Híradót, írjon, stb. Tegye ezt keresztyénként is! Csak vasárnap meg kisköreinkben hagyjon minket békén vele. Nem elég a hét többi napja rá?

2. Mert nem tudjuk biztosan, hogy melyik pártnak van igaza. Van olyan, hogy diktatúra, és olyankor el kell mondani, hogy: "na, ezt azért mégsem". Van ideje a "hangos nemeknek". Vagy például, amikor háború van, és megtámadnak minket mondjuk az egyesült dalmát-morva seregek, akkor meg igeneket kell mondani, hogy "mindenki a lövészárokba". De most békés időket élünk, és van a politikának saját helye. Nem kell pl. a nemzeti kérdéseket mindenáron palástjaink védőszárnya alatt melengetni. Ez mondjuk a határon túli lelkészeknél már pont nem így van, ott kisebbségként csonka jogaik vannak a reformátusoknak, és az egy másik helyzet. De mi, kis-magyarországiak manapság éppen másmilyenek vagyunk. (És ez nem azt jelenti, hogy ne lenne a mi gyülekezetünknek is három élő, párhuzamos testvér-gyülekezeti kapcsolata.)

3. Mert úgyse érdeklünk senkit a magunkéin kívül. A gyülekezet szűk közösségén kívül oly sokan járnak el vasárnap templomba, hogy érdemes a saját közösségünk meglévő egyensúlyait billegtetni azzal, hogy "hajrá Orbán"? Képtelenség. A többiek, a belső kör meg úgyis tudj a lelkész politikai szimpátiáit. Micsoda? Nem tudja? Akkor ott valami nagyon nem stimmel. Esetleg olyan lehet, hogy a papot egyáltalán nem érdekli a politika. De hát azért foci közben, meg útfelújításokra áhítozva, meg MÁV-val szembesülve kirándulás közben, azért csak értesülünk lelkészünk közéleti nézeteiről, ha kapcsolatban vagyunk vele. Szóval: elég kicsik a közösségeink ahhoz, hogy a szószéki pártlobogás kérdése ne legyen valóságos súlyú. Inkább szimbolikus az erről szóló vita. 

4. Mert lehetséges az, hogy valaki komolyan gondolja, hogy a pap mond valamit a szószékről, és akkor a népek ezt Isten mennydörgő szavaként megeszik, és rohannak ikszelni? Hát, ennél többre hívatottak az Ige hallgatói. 

5. Mert amennyit foglalkozunk ezzel a kérdéssel, annyi erővel lehetett volna még egy lexikont elolvasni az igehirdetésünkben kifejtendő fogalmak mellé. Vagy utolsó este még egyszer át lehetett volna írni a prédikációt. Minél több húzás, annál komolyabb végeredmény.

Úgyhogy én most a fentiek szellemében le is zárom ezt az írást, és elmegyek olvasni.