Meggyőződésem, hogy a gyülekezetem tagjainak időnként szüksége van arra, hogy irodalomelmélettel terheljem meg őket. Ezért a vasárnapi gyülekezeti lapocskánkba a következőket írtam:

A Bibliát olvasva sokszor az az érzésünk, mintha verset olvasnánk. De mi is a vers? Vers az, aminek ríme van? Nem! A vers nem különbözik bármilyen más írástól: a versben is leírunk valamit, ami fontos nekünk. A vers annyiban különbözik más írásoktól, hogy nagyon sűrű, intenzív írás, mely képeket használ, esetleg rímeket, formája és rendje van: így akar tanítani minket.

Alább Mátyás Imre (Budapest-Pozsonyi úti presbiter) egy versét közöljük, mely a húsvéti történet szereplőire világít rá sorban. E verssel tekintünk vissza az ünnepre.

Foga közt villan a friss vér,
Lajstromot ír Kajafás.
Bűnt predikálnak a szentek,

Kakas szól, sír a halász.

A lictor vad koszorút sző,
Ostor szava peng valahol,
Barabbás buja nőt tervez,
Pilátus néma szobor.

Merev ujján csorran a víz:
Maradj ki, sosem-felelős!
Ács fia újra gerendát
Ölelhet, bukjon a hős.

Ecetben úszik a szivacs...
Az árva anyát szimatol.
Még odamond, még megtér a
Jobb- vagy balpárti lator.

Köntöse éppen jó rám,
Vize-vére lándzsám hegyén,
Barabbás, Péter, Pilátus,
Iskariót vagyok én:

Körmöm alatt még a mártás,
És arcomon ég búcsúcsók,
Bokáim a csend himbálja,
Inamra kötélt fon a pók.