Az idén Karácsonykor először volt együtt 20 főre bővült családunk. Az arra kiváncsiaknak leírom a szereplőket:

Első sor, balról: Bereczky Örs, Marci, Zoltán (Nagyapa), Máthé Judit (Nagyanyó), Blanka, Bence, Saci és Lilla (utóbbi négy egy család), illetve Nóra és Johanna (Ákos felesége és lánya)

Hátsó sor, balról: András (Ákos fia), Boróka, Andrásiné Bereczky Réka, Andrási István (Isi) és Emese, Bereczky Mária, Berta, Judit, Ákos és Zita (apa és lánya).

Kérdem én, ha valakinek van elég pénze, szoktak-e ilyen szép ablakot csináltatni manapság? Ilyen részletgazdagot, ilyen míveset, arányosat? Nem nagyon. Íme, a hálószobánk ablaka: most e mögött ülök, és gépelem ezeket a sorokat.

Erről a szép ablakról igazán nem tudunk mit írni. Szép, és kész. Az előtérben mindenféle gyermek látható, többek között Bereczky Blanka és Lilla, akik Bereczky Bence térképész-geográfus és

Bereczkyné Kovács-Sztrikó Sarolta Katalin (sic!)

tanítónő gyermekei, a mi gyermekeink unokatestvérei.

Ez a fénykép megmutatja, hogyan látszik a házunk késő ősszel, ha a kertből nézünk rá. Most tél van, ritkán játszunk a kertben, ezért nem szoktuk ebből a szemszögből nézegetni - innen a cím. De azért szép!

A két nagy ablak az előszobát takarja. Az előszoba nagy helyiség, elfér benne a nagy ebédlőasztalunk a székeivel. Kicsit olyan érzés ide belépni, mint amilyen régen volt, ha a kovácshidai konyhába lépett be az ember. A különbség annyi, hogy a ceglédi előszoba - hatalmas ablakai miatt - mindig nagyon világos.

A két nagy ablak előtt az udvaron látszik a pagodának nevezett alkotmány, melyet Szabó Róbert drávaszabolcsi lelkész készített. Ezt a kerti bútorunkat, kis házacskánkat is elköltöztettük magunkkal. Tavasztól megint ezen üldögélve fognak telni az órák, azt reméljük.

Nem találtam teljesen jellemző képet, hiszen a piacon annyiféle ember van. A piac 80 méterre van lakásunktól, szívesen járunk oda. Minden kapható. Ennél a pultnál például különleges sajtok. Keddenként vagy péntekenként reggel megvan a programunk.

...az átlagos holland állomást idézi fel bennem. Minden ki van írva rendes digitális táblákon, tágas, egyértelmű terek vezetnek a peronokhoz, ahol nagy sűrűséggel különböző vonatok jönnek, amikkel Pestre, Szolnokra, Kecskemétre és tovább lehet utazni. Az autóparkoló, az őrzött biciklitároló is rendben vannak.

A képet árnyalja, hogy a múltkoriban vettem egy nagycsaládos, 90%-os jegyet. Úgy adtak helyjegyeket az intercity-re, hogy azok nem egymás mellé, hanem a kocsi három különböző részébe szóltak... Pedig kérdezgettem, hány éves kortól kell jegy, tehát látszott, hogy óvodás korú és még kisebb porontyaink vannak.

A képet színezi, illetve illatosítja, hogy az állomás - mint minden rendes kelet-európai frekventált hely - menthetetlenül körbe van piszkítva. Fái, bokrai csak egy-egy pillanatra tudják eltakarni az idővel egységesedő halmazállapotú, 100%-osan magyar feldolgozású és gyártású termékeinket.

De azért ez egy igazi, szép állomás. Cegléden vasút egyébként 1847 óta van! 1848. szeptemberében nem véletlenül kezdte erre elmondani alföldi toborzó beszédeit Kossuth: erre könnyen tudott közlekedni küldöttségével. 

Azért az állomás szépsége is viszonylagos. A kommunizmusban mindig mindent egyenlő mértékben (teljesen) tettek tönkre. Ha valami megmaradt, akkor előtte valószínűleg sokszorta szebb volt! Itt 1978-ig két kisebb vasútnak is volt végállomása: a hantházinak (tanyavilág Nagykőrös felé a homokon, a vasút szépen átdöcögött Cegléden) és a vezsenyinek (a Tisza felé eső rész). És volt egy szép vasúti villasor is, amelyet egy ház kivételével földig romboltak a gonoszok.

Viszont megmaradt a főtértől az állomásik vezető fasor. A villasor helyére épített kockaházak elé fákat ültettek, a fasor régi szépségében pompázik. "Az Alföldön ez a legszebb" - mondják a ceglédiek, és szívesen értünk egyet velük. Oly kevés dolog van, ami újjáélesztve mégis megmarad.

Egy vasútállomás csak, és mégis sok mindent láthatunk meg benne.

A pom-pom-os cím a fenti alkotmányra utal. Az első héten, amikor ide költöztünk, meglátogattak a szüleim. Azért csak engem, mert az első héten egyedül rendezgettem a házat, amíg Jutka Kovácshidán pakolt, intézett, prédikált és beszélgetett még mindenkivel. Szóval ezen az első héten a szüleim bejöttek a kapun, és a virágtartóig jutottak. Nézegették, becézgették. Javasoltam, hogy jöjjenek be, de igen nehezen sikerült csak ennek érvényt szerezni. Nos, innen a cím.

Szép házunknak csodálatos, utca felőli bejáratát sosem használtuk még. Megjegyzem, amikor reggel rohanunk a gyerekekkel az óvodába, nincs is felkészítve az arckifejezésem arra, hogy azt az utcán járó-kelők meglássák, és azon a héten többet már ne is aludjanak. Járunk szépen a hátsó két bejárat közül az egyiken, és nekem marad néhány lépésem polgári arckifejezést ölteni. 

A kép címe: magyar táj. Romantikus tartalom helyett a lényeg van kiemelve: hogy mennyit lehet lekuglizni a fákból. Elől vannak még vasak, talán azzal is lehet kezdeni valamit. 

Tegnap volt a beiktatásom a Cegléd-Felszegi egyházközségbe. Az ünnepi esemény igen jól sikerült, úgy éreztük, jó volt közösségben lenni. Meg is ajándékoztam magam egy kis tévézéssel, úgyse jut rá idő sosem. Végre megnéztem a Másik Magyarország c. filmet, amely Bukta Imre képzőművész falujában játszódik, és a magyar vidékről szól (itt van).

Miért ezt a filmet? Még Karácsonykor - majd egy éve már - megnéztem Bukta Imre Másik Magyarország című kiállítását a Műcsarnokban. A kiállítás körül őrült felhajtás volt, kultúrpolitikai szempontból is ment a küzdés, de ez egyáltalán nem lényeges. 

A lényeg az, hogy van egy Másik Magyarország, amely közvetlenül a közélet által ismert Magyarország mellett fekszik. Ott nincs más, csak szürkeség, összegyűjtendő vas, meg lekuglizandó fák. Ezt jól látja a művész, és a film is. Nagy dolog, hogy a kiállítás létrejöhetett.

Az én életem, és a feleségem életének nagy ajándéka, hogy sok évig élhettünk falun, a világ végén, a magyar tájon. És ott is mennyi szeretetet kaphattunk és adhattunk! Nagybani kereskedés. Ettől még a magyar falu elég messze van mindentől manapság, talán messzebb, mint valaha. Elmélkedem erről majd még máskor is: kedves nekem a téma.