Való igaz, az élet túltesz a legvadabb elképzeléseinken is. A Rejtő Jenő által írt Piszkos Fred, a kapitány c. könyvben bukkan fel az igazi Trebitsch nevű szereplő. Érdekes módon Rejtő egy valódi figuráról vette a mintát, akit tényleg Trebitsch-nek hívtak. Elképesztő kalandos élete volt! Egy paksi zsidó kereskedő fia volt, volt református és anglikán lelkész, végül pedig buddhista szerzetes... Alapjában véve pedig kém, aki tucatnyi országnak dolgozott. A temetésén félmillióan vettek részt. Mik vannak! 

A róla szól írás itt olvasható: http://tiboru.blogrepublik.eu/2012/02/10/az-igazi-trebitsch/

Ormánság: 44 - valaha református, magyar - falu Dél-Baranyában, a Dráva mentén, itt éltünk pár évig. E vidéken nagy eséllyel talál az ember a fentihez hasonló, romjaiban is a régi dicsőséget idéző ház-emlékműveket.

Ugyer: a Cegléd melletti, mára lecsúszóban lévő tanyavilág egyik részének megnevezése, ahová hetente járunk, és nagyon kedveljük. E vidéken nagy eséllyel talál az ember a fentihez hasonló, romjaiban is a régi dicsőséget idéző ház-emlékműveket.

A megoldás: Bereczky Ákos a Fehérvári út mellett fényképezte a házat... E vidéken nagy eséllyel talál az ember a fentihez hasonló, romjaiban is a régi dicsőséget idéző ház-emlékműveket?

...hogy elsőre hasonlónak tűnő színei ellenére nem Románia, hanem Andorra. Ez az ország pedig arról híres, hogy egy magyar futballújságíró az Andorra-Magyarország mérkőzés előtt megpróbálta olvasóinak lefesteni az országot a következő két bekezdésben (az eredeti itt): 

Andorráról még azt szeretnénk elmondani, hogy ma ugyan ellenük szurkolunk, de ha andorraiak lennénk, bizony nem volnánk megsértődve a sorsra. Idegenforgalomból és adóparadicsom fenntartásából él az ország, emellett valaki beírta a wikipédiára, hogy szivart, cigarettát és bútort állítanak elő. Ez mindhárom kell, úgyhogy ez is jó. Ami viszont a nagyon kemény, hogy a születéskor várható élettartam közelít a 85 évhez, amit mi lassan ketten tudunk elérni. Valószínűleg nem nagyon izgulnak az andorrai emberek. Úgy képzeljük el, hogy persze az ilyen dolgok ott is megvannak, mint szerelmi bánat, fogfájás vagy elromló mosógép, de nagy valószínűséggel senki sem háborítja őket belpolitikailag sem és külpolitikailag sem. Nincsenek problémáik a helyi kisebbséggel, mert azok ők maguk. Még azzal is beljebb vannak, hogy pár száz éve a franciák és a katalánok/spanyolok nem járnak be hozzájuk lövöldözni, hanem egyenesen úgy van, hogy ennek a két országnak a feladata Andorra védelme.

Összességében tehát azt csinálják, hogy faragnak kényelmes kerti padokat, azon cigizgetnek naphosszat és fogadják a telefonokat, hogy céget kellene alapítani azoknak a külföldi embereknek, akiknek arra kell a pénz, hogy utána elmenjenek hozzájuk nyaralni vagy még jobb, hogy síelni, mert az még drágább. Andorra államformája egyébként társhercegség és azóta amióta most az előbb utána olvastam, hogy ez létezik, már nem is biztos, hogy wimbledoni teniszbajnok akarok lenni, sokkal inkább társherceg. Az olyan, hogy még csak hercegnek sem kell lenni folyamatosan, mert ketten vannak. Amikor az egyik egy kicsit unja a hercegséget, akkor elég, ha csak a másik lovagol ki a nép közé, a másik szór adókedvezményeket az ablakból vagy csak a másik (amelyik épp nem unja) borítja mondjuk a san marinói régenskapitány lányát. Ezt a társhercegséget egyébként teljesen jogosan meg is ünneplik minden évben 1278 óta. Pontosan holnap, azaz szeptember 8-án van a nemzeti ünnepük. Andorra egy gyönyörű ország.

Igen, az aprófaluban többet autóztunk, mint a városban,

és a kisvárosban is van reggelenként dugó,

és mindkét helyen van reggelenként szürkeség,

és mindegy hol laksz, modernkori, mindenhol egyedül vagy,

de én a fenti képet elnézem, és örülök neki, hogy nem nagyvárosban élek.

(A fotót innen másoltam. A kép Bereczky Ákos műve, ki mellesleg az örsvezér.blog.hu tartalmon kívüli és kissé belüli általános és szerkesztője: budapesti lakos.)

Péter Zoltán evangélikus lelkésztől kaptam Luther napi áhitatotakat tartalmazó könyvét. Szeretjük, forgatjuk, ajánljuk másnak is.

A II. világháború után két cseh koma a világmárkának szánt, csepp alakú Tátrával vág neki néhány kontinensnek. Az útról könyveket írnak (kiváló megfigyeléseiket persze osztályharcos megjegyzésekkel fűszerezik) és film is készül. Az Argentínáról, Brazíliáról és Uruguay-ról szóló rész ez a kötet. 

Itt a szavak elfogynak. A könyv letehetetlen, kihagyhatatlan, nagyszerű.

A könyv 1956-ös, de úgy lehet kihajtogatni igényes térképét a hátuljából, hogy közben nyitva maradhat az éppen olvasott oldalunk. Nekem ez az első ilyen könyvem, útleírásoknál alapvető lenne ez a módszer. A "Világjárók" későbbi sorozata bizony úgy nézhet erre a kötetre, mint a Buenos Aries-beli kikötői bámészkodók a Tátrára:

A Hanzelka-Zikmund párosról érdekességeket lehet még olvasni itt: 

http://www.origo.hu/auto/20140115-ket-csehszlovak-osblogger-autoutja-a-fold-korul.html?sec-2

Paul Garde: Balkáni beszéd. Budapest, Kairosz kiadó, 2008.

A könyvet a feleségemtől kaptam: köszönet érte. A könyv a számomra logikusan ad át ismereteket. Azt vette figyelembe, hogy a balkáni térség bonyolult viszonyait nehéz leírni a történettudomány megszokott eszközeivel. Ezért a szerző azt találta ki, hogy először megpróbálja tisztázni a fogalmakat. Például: kik a bolgárok? Ez idáig még rendben is volna, ilyen módszerrel más vidékről is lehetne írni, de kezdi annak a kérdésnek a megértésével, ami Kelet- és Délkelet-Európában annyira fontos: kik a nemzetek egyáltalán? Akit érdekel a válasz, semmiképpen se hagyja ki a kiváló francia szerző - néhány apróbb gépelési hibával tűzdelt, magyarra fordított - művét.

... az minden vendégség első időszaka. A képen a karácsonyi murinak azt a részét örökítettük meg, amikor drága gyermekeink még látszólag emlékeznek a zsidó-keresztyén kutltúrkör viselkedési normáiról tartott előadásainkra. A szeminárium - itt még békés - résztvevői balról: Bereczky András, Blanka, Berta, Mária.