Előkészítik a Vejti és Podravska Moslavina közötti drávai kompátkelő megépítését, felmérik az igényeket, és megvalósíthatósági tanulmányt készítenek, de egyelőre nem tudni, mikorra és mennyi pénzből készülhet el az átkelő – ez derült ki Baranya megye útügyi miniszteri biztosának nyilatkozatából.
A fejlesztésről többször egyeztetett nyáron Magyarország és Horvátország, a rendőrök pedig megkérdezik a magyar-horvát határon átlépőktől, hogy használnák-e a vejti átkelőt – mondta Csizi Péter Drávaszabolcson.
A felmérést a megvalósíthatósági tanulmány elkészítése követi, azt azonban még nem tudni, hogy az átkelő mikorra, mennyi pénzből készül el. A kormány áprilisban, a baranyai Kémesen tartott ülésen döntött a dél-baranyai Ormánsághoz tartozó Vejti kompkikötőjének építéséről.
A térség országgyűlési képviselője pedig reményét fejezte ki, hogy a vejti kompátkelő megkönnyíti majd az Ormánságban élő horvát és a Horvátországban élő magyar kisebbség utazását, hozzájárul a gazdaság élénkítéséhez, az áruforgalom és a turizmus erősödéséhez.
A fenti videón másfél percig néhány képkockában megláthatjuk a ceglédi nevezetességeket (a maradék fél perc kevéssé izgalmas és egyedi). Ajánljuk nem ceglédieknek.
Olyan sok mindenről lehetne beszámolni ceglédi életünkből, hogy hirtelen számba se tudom venni. Ma elhatároztam, hogy mindenképpen írok valamit a blogra, mert mégiscsak be kell számolni időnként a hűséges olvasótábornak. Aztán most elkezdtem gondolkodni, de túl sok minden jut eszembe, és túl nagy dolgok jutnak eszembe, elvégre nagyot fordult az életünk. Így hát döntöttem: a legutolsó gondolatról írok.
A bejövés előtti utolsó gondolatom pedig kertben betolatás alatt az volt, hogy de jó kocsit vettem!
A régi ugyanis túl új volt (csak 9 éves), túl nagy (2900 kg és 9 személyes), túl hosszú (hosszított kisbusz), túl értékes (szuper dupla klíma) ahhoz, hogy ezentúl kevés kilométert menve, sokat a kertben állva elfolyjon az értéke az évek során. Szeretett Opel Vivárónkat, a szórványkisbuszt, 90.000 km Bereczky-használat után eladó portékává nyilvánítom.
És sok tíz szempontomat egyre szűkítgetve kijelöltem két eladó autót, gazdáikat fel is hívtam. Hetekkel később akartam csak vásárolni - hátha engednek majd még a nézegetett autók árából - de megfenyegetett az egyik eladó azzal, hogy beadja a gépet egy kereskedőnek, így hát kénytelen voltam megmenteni az ügyet. Úgyis meg akartam látogatni Nagyanyót Pesten, pénzt vittem magammal, és mindenre el voltam készülve.
Egy kedves embert ismertem meg, aki HÉV-vezér egyébként. Az autója elképesztően jó állapotban volt. Alig futott valamit (223.000 km), finoman használták (szép a belseje), új korától minden papírja megvan (szervíz és egyebek, 8 cm iratvastagság), mindene működik (csak a hűtő-fűtő gombok nem világítanak éjjel), jó öreg (15 éves), benzines, automata váltós, karbantartott (vezérlés-csere és olajcsere még ráér) megcsinálós (rohadó sárvédők és egyebek) egyszerre: minden, amit szerettem volna. Az ár is oké. Megsiratta a gépet.
Én meg csak ülök a Mazda 626-osunkban (a fenti kép tipushű, de azért nem így hoztam haza a vasat), elég jól elférek benne (ez a tétel amúgy erősen leszűkítette a szóba jöhető gépjárművek körét), betolatok a szép kertünkbe, és örülök a jól sikerült műveletnek. Nagyanyót is meglátogattam, és csak néhány órám ment el az üggyel.
A költözésnek ez a fejezete is lezárult. Lassan itt lakunk már, de sok minden van még hátra.
Este mesét és verset próbáltam olvasni a gyerekeknek. A kisebbekre várni kellett, amíg elrendeződnek. Berta elunta a várakozást, ránézett a gyerekverses könyv rajzára, és elkezdte magától szavalni a laponként 8-28 soros szövegeket, hiba és tétovázás nélkül, hangsúlyozással. Kétségtelenül be kellett segíteni a 30. oldal tájékán, ott már egy-egy versszak kezdő szótagjára utalnom kellett.
Ma este még ellenőrzöm, nem tanult-e meg sutyiban olvasni (hisz még csak nagycsoportos). Ha nem, felolvasom neki a fenti, bővebb mesekönyvet.
Azért még nincs minden rendben, de már szívesen fogadunk látogatókat. Végre bekötötték a vezetékes telefonunkat:
5 3 / 6 1 1 - 1 8 3
Ettől még mobilszámaink is élnek: 30/69-00-788 (Örs), és 30/4-591-517 (Jutka).
Én már két hete, a család egy hete Cegléden él. Kötelezettségeink mennyiségének leírásához csak a hekto, avagy a tera szavakat látom alkalmasnak. Ennek következtében egyáltalán nem lehet jönni hozzánk, mert még nem tudtunk kicsomagolni. Idővel azonban remélhetőleg ez az egész költözés-saga elér utolsó fejezeteihez (már amennyiben a középsők alkalmasint látótávolságba kerülnek, azután), és akkor várjuk a látogatásokat. A ceglédiek mostantól fel vannak mentve eme fejezet olvasása alól, a többieknek viszont leírom, hogy
VONATTAL jőve fél óra gyaloglásra kell számítani. A vasútállomástól nyílegyenesen vezet – az Alföld nyilvánvalóan legszebb fasorával árnyaltan – a Rákóczi út egy térig, ahol a református Nagytemplom van. Itt jobbra tartunk a másik főtérre, ahol a katolikus templom van – a ceglédiek Mária Terézia idején némi állami segédlettel ilyen pluralisták lettek, két templom van két főtérrel. A katolikus főtér túlsó végénél, a Művelődési Háznál (ennek nem jutott külön főtér), az Árpád úton jobbra kell elindulni, ahol balra a második utca a miénk.
AUTÓVAL mind Budapest, mind Nagyvárad felől jőve, a 4-es úton, a 69 és 70. kő között lévő körforgalomban a 311-es útra kell rátérni, Cegléd felé (a másik irány Nagykáta). Az út egy hídra visz, ami a vasút felett visz át. Körforgalom következik, itt a Centrum felé kell menni. Aztán a víztoronynál lámpa jön, itt egyenesen kell továbbmenni, de erre – politikailag korrekten – csak a jobboldali sávban kapunk lehetőséget. Az egyirányú Szent Imre herceg utcán végigmegyünk, a stoptábláig. Szemközt balra látjuk az utcanévtáblákat: és itt is egyenesen kell menni, keresztezve a Pesti utat, a Damjanich utcába. Néhány sarok után megint stoptáblához érünk, itt most szemközt jobbra segítenek az utcanévtáblák. Az Árpád utat keresztezzük, a Damjanich utcában továbbmenve egyenesen. A következő sarkon, a Felház utcánál balra megyünk, majd megint balra a Selyem utcán. Jobbra a harmadik ház a parókia: barna, rácsos kerítése van.
LÓVAL is lehet jönni, de itt az udvaron lévő fáskamrában legfeljebb három állat fér el.
Kedves Olvasók!
Korábban többször is írtam bejegyzéseket ide (a zöld szín, ugye?), de az utóbbi időben csak botcsinálta szerkesztőként dolgoztam, ha kellett. Most mégis találtam magamnak mondanivalót.
Az elmúlt években szinte mindannyian megfordultunk néhányszor Kovácshidán, az Ormánságban, ki testben, ki - a blogot olvasván - lélekben. Örsék most új szolgálati helyre kerültek, természetes, hogy előre tekintenek, és reményeink szerint kicsomagolás után hamarosan bemutatják az új egyházközséget, színteret, tájat. Azonban az eddigi gyülekezet, az eddigi lakhely sem tűnik el emlékeinkből s szívünkből.
Rábukkantam egy MTI hírre, miszerint "Komp a Dráván: megkérdezik a lakosságot", amit rögtön bővebben idézni fogok. Ennek kapcsán határoztam el, hogy az itt-ott felbukkanó híradásokon keresztül, esetleg jövendő személyes látogatások alkalmából be kívánok számolni e már megismert térségben történtekről. Amennyire lehetséges. Kicsit bízva abban is, hogy eddigi, ormánsági olvasóink velünk tartanak a jövőben is.
Szóval a drávai kompról így írnak:
Üdvözlettel:
Ennél bájosabb fekvésű várost bajosabb találni. A képen a főtér látható. Voltunk fürödni a Mogosa-tónál - saját, külön bejáratú elnevezésemben: Mosoga-tó... - erről is közlök egy fényképet:
De a történet csak ott végződött, mert a határ után voltunk Kusalyon, egy elképesztően szép szilágysági faluban, Lugosi Daninál - a helyi lelkésznél - és családjánál. Valaha gyermekként a szomszédos Szilágyfőkeresztúron kaptam első benyomásaimat az azóta meghalt Virág Károly bácsinál. Most, vén fejjel beszélgettünk napokig Danival a falusi lelkészségről kusalyi Sion hegyén: a domb tetején, a templom mellett, a világ legszebb református parókiáján. 
De a történet nem itt kezdődött, hanem Ártándon és Borson. E két falu a nagyváradi határátkelő volt eddig a fejemben. Mostantól Ártánd - kamionok suhanásának háttérzajában élő kedves alföldi falu - Judit keresztanyjának, Katinak lakhelye. Borsban dolgozik Kati néni fia, Lugosi Balázs - Judit unokatestvére. Nem határfaluk ezek hát, hanem nekünk kedves rokoni munka- és lakóhelyek. 
...megint betörtek hozzánk, ameddig Ártándon, Kusalyban és Nagybányán voltunk. A rendőrök már jegyzőkönyvet sem vesznek fel, úgysem tudnak mit csinálni. A múltkor bevitték a tettest, de az ügyészség elengedi őt. Teljesen abszurd: a tettes tudja, hogy mi tudjuk, hogy ő az. A rendőrök is tudják. És még sincs semmi következmény, még egy jegyzőkönyvnyi sem. A jegyzőkönyv elspórolásában egyébként egyetértek a rendőrökkel: ha nincs értelme, akkor feleslegesen nem kell adminisztrálni (ez a vidéki egyházi életnek is nagy igazsága). Tovább csavarok egyet a történeten: mivel sejtettük, hogy a tettes előbb-utóbb jön, ezért nem hagytunk itthon semmit. Végigtúrta a fiókokat, és nem talált semmit. A gyülekezet viszont üvegeztethet újra bejárati ajtót a saját költségén, ennyi a kár. Így jártunk.