Péterné Kiss Kalmár Ibolya a ceglédi zeneiskola tanárnője, a református iskola művészeti osztályainak klasszikus, Kodály-módszeres ének-zene tanítónője. A zeneiskolában van a kiváló zeneovi, ahova Berta még jár - habár már nem óvodás, hanem iskolás.
Ehhez félévente be kell fizetni bizonyos pénzeket, esetünkben 1.500 Ft-ot.
A tanárnőnek két óra között (10 perc alatt) mindössze néhány tucatnyi számlát kell kiállítania.
Felhívnám a figyelmet az apró részletekre:
a) a Tankerület hatjegyű azonosítóját (vagy mi lehet az?) ÉS adószámát is ki kell írni. Nehogy valaki stikában a Vecsési Tankerületnek szedjen 1.500 Ft-okat, amíg Kiss Kalmárt túszként tartja a zongora alatt. És ha mégis, akkor bukjon le azzal, hogy rosszul emlékszik az adószámra!
b) mennyiség: FÉLÉV. Darab: 1. Gyönyörű!
Miért kell ennek így lennie? Felfoghatatlan a számomra. Valami mélyen ülő, lelkünk legmélyéről jövő eszementség van az egészben.
Az Úr angyala megjelent a pásztoroknak, körülragyogta őket az Úr dicsősége. Nagy félelem vett erőt rajtuk (Lk 2,9).
Hogyne féltek volna! Volt ott minden: angyal, ragyogás, dicsőség – de mindezek mégis távol voltak. Mert az ég ragyogott, de az ég távol van. Éjszaka volt, de az éjszaka hideg és nem sokat várunk tőle. És angyalok voltak, de az angyalok bizony, néha szintén távol vannak tőlünk. És a ragyogás, Isten dicsőségének megjelenése félelmetes és nagy dolog, senki nem láthatja azt meg igazán, annak teljességében.
Egész életünkben vágyván vágyunk arra, hogy Isten megszólaljon. De mikor mégis megteszi, bizony, megrémülünk.
De akkor az angyal biztatni kezd: ne féljetek! És azt mondja, velünk maradó jele is van ennek a dicsőségnek, egy pólyás gyerek az.
És a pásztorok a hideg ellen bundát vesznek, és a távolságot is legyőzik, mert odamennek a gyermekhez, közel lesznek hozzá. És el tudják mondani az üzenetet, amit kaptak. És a Biblia azt is leírja: pontosan elmondták a pásztorok, ami a mezőn történt.
Végül, a távolság, az éjszaka, a félelmetes dicsőség közepette Isten a pontosságot adja nekünk. Nem össze-vissza történnek a dolgok, hanem úgy, ahogyan kell.
Övé a dicsőség!
És teljesen váratlanul rákerültek egy 1913-ban, Macedóniában készített fényképre! Juj!
Jó, hát útikönyv-mániás vagyok, mit csináljak. El szoktam olvasni őket. Leárazva találtam egy benzinkúton. Muszáj volt megvenni.
Olvasgatom, olvasgatom, és akkor... szembejön ez a bekezdés:
"Az inkvizíció nem volt hosszú idejű arrafelé - a kegyetlen zsarnok Kálvin..."
Kálvin, akinek nem elég, hogy kegyetlen zsarnok, de még az inkvizíció is kellett neki, hogy munkássága kiteljesedhessen. Bár nem hosszú ideig.
Ez most nem fordulat, hanem bizonyíték másoknak. Mert szoktam idézgetni ezt a történetet, de ha csak hallanám, magam nem hinném el. Ennyi marad egy útikönyv-író fejében református keresztyén hitünkről: hogy ezek kálvinisták, kegyetlenek, zsarnokok, inkvizítorok.
Kálvin követőjeként - ragaszkodva a hagyományokhoz - felszólítom azokat az Olvasókat, akiknek nem tetszenek a bejegyzéseim, hogy mihamarabb jelentkezzenek önként - ezzel némileg faragható a büntetés mértéke - főinkvizítori hivatalunkban, a Cegléd, Selyem u. 6. sz. alatt (ha lakóhelyén nincs, börtönpince helyben is van). Majd elbeszélgetünk. Írnak rólunk szép útkönyvet.
Ilyen létezik, hogy valaki azt gondolja, hogy a püspökeinknek 27 luxusautója van? Úgy tűnik, igen. Az alábbiakban egy Cserhalmi Györggyel készített interjút idézek.
Lelkész nagyapa, jogászdoktor apa és operaénekes anya mellett nőtt fel. Milyen nyomot hagyott önben ez a háttér?
Apám soha nem gyakorolhatta a jogászmesterségét, mert B-listázták, mindenhonnan kirúgták, deklasszált fickó volt. Anyám lelkészcsaládból származott, jó hangja volt, és miután kivált az Állami Népi Együttesből, elég sikeres operaénekesnő lett. Egyfelől reformátusok vagyunk, másfelől evangélikusok. Így nőttem fel, most pedig vallását nem gyakorló keresztyén vagyok.
Nem azért nem gyakorlom a vallásomat, mert nem tisztelem, hanem azokat nem tisztelem, akik ezt az egészet a maguk szintjén, a maguk észjárása szerint képviselik. Akik Hegedűs Lóránttal haverkodnak, azokkal én nem tudok haverkodni. Akik őt felmentik, azokat én nem tudom felmenteni. Így nem tudok beállni egy közösségbe.
Amúgy volna rá igénye, hogy templomba járjon?
Ha Debrecenben játszom, mindig szívesen bemennék a Nagytemplomba, de nem tudok: úgy érzem magam, mint aki leskelődik. Nagyapám mondta egyszer, „az a baj velünk, papokkal, hogy teljes gőzzel hiszünk Istenben, de egyáltalán nem bízunk benne”. Ezt láthatjuk most is. Aki nem bízik Istenben, hát megszerzi a Mercedest más úton-módon, sőt hallottam olyan püspökről, akinek huszonhét luxusautója van otthon a garázsban. Ilyen történetek mellett az ember nem kíván betagozódni. Az Isten nagyon jó – akik képviselik, azok csapnivalóak.
Először is: mint minden vidéken, itt is egyszerűsítik a települések elnevezéseit. Tehát Kőrös alatt Nagykőrös értendő. Itt van a Főiskola, ahol az elmúlt 20 évben tanítókat, hitoktatókat képeznek a református világ általános iskoláinak és hitoktatásának. Ide járt a feleségem, Judit. Ide járt sok ceglédi, rajtuk keresztül kerültünk Ceglédre lelkészeknek.
Múlt héten ide hívtak áhítatot tartani a hallgatóknak a kollégiumba. Egy vacsorán vettem részt és egy beszélgetés-éneklésből induló és abban végződő elmélkedést kellett tartsak. Egy keveset megláttam abból a kiváló hangulatból, abból a jellegzetes társaságból, abból a lelkiségből, ami ezt a Főiskolát jellemzi. És nekem ez nagyon tetszett.
Közlök egy képet a kollégiumról.
A kép - sok "ugorkával", tehát uborkával" Nagykőrösön készült. Nagykőrös az Alföldön van, sőt, Cegléd is, ahol élünk.
Itt meg kell vallanom, hogy hungaropolita vagyok. A szót saját magam alkottam, a kozmopolita kifejezésből. A kozmopolita az egész emberiséget figyeli, azt fontosabbnak tartja részérdekeknél, például a nemzeteknél. Én meg a saját kifejezésemmel arra utalok, hogy bárhol jól vagyok és otthon vagyok, ahol magyar világ van. Ilyen világ a Kárpát-medence több országában is fellelhető. Úgy látom, a jelenlegi Magyarország teljes egésze számomra lakható.
Mindezt azért írom le, mert ismeretségi köröm egy része nem az Alföldön él, és - alföldi barátok és ismerősök, ne bántódjatok meg rajta, de így van - nehezen is tudja elképzelni, hogyan lehet az Alföldön élni. Ennek tájképi okai vannak: úgy hiszik, hogy a sík táj nem szép és valahogy nem jó.
2006-ban kerültem az Ormánságba. Hiába Baranya, meg hiába Dunántúl, bizony, sík táj. Egy ideig én is birkóztam a gondolattal: az emberi lakóhelyekhez nem tartoznak-e halmok, dombok, dinamikus térszint-változások definíciószerűen? Megtaláltam a választ: kétségtelenül nem.
A lapos tájak változékonysága és szépsége bátran hasonlítható az elsőre hatásvadász, mozgalmas vidékekhez. Magam hamar átestem a ló túloldalára, és pár év után kezdtem nem érteni azokat, akik rettenetes, nem lapos vidékeken laknak. Margit néni, szaporcai főgondnokunk azt mondta egyszer, látva és megmászva a grábóci (Tolna megye) apáca-temetőt a domboldalon: "inkább laknék a kutyaólban, mint itt. Ami otthon van, az a jó. Szép igyenes."
A radikális síkpárti álláspontból most már elmozdultam: elfogadom, hogy valaki dombok, netán hegyek között lakik.
Ceglédre, az Alföldre kerültünk: szeretjük ezt a tájat. És Cegléd az egyik kapu az Alföldre, melynek - főleg iskola-ügyek miatt - egyre több tájára jutottam el az elmúlt másfél évben. Kicsit kezdem megismerni. Nekem mindegy, Magyarországnak melyik tája: azért lelkesedem, ahol éppen vagyok.
Régi rovatomat élesztem újjá. Annak idején, az Ormánságban használatos szavakból és kifejezésekből sokat magyaráztam meg, most nem tudok utalást tenni, hiszen a .freeblog szerver megadta magát, elnyelve ezeket a régi bejegyzéseket. De sebaj, itt van Cegléd, és itt is vannak érdekes kifejezések. Lássunk ma kettőt.
KONFERMÁLÁS = konfirmálás
NAGYTISZTELETES = ez a kifejezés a régebbi generációk tagjai között igen elterjedt. A szóban a TISZTELETES és a NAGYTISZTELETŰ kifejezések fantáziadús keverékét látom. Akármelyik kifejezésről is van szó a három közül, időnként elég nehezen viselem ezt a megszólítást. Hogy miért, arról mások írok, most rögzítsünk ennyit: az idősebb ceglédiek használják a "nagytiszteletes úr" megszólítást.
A képen egy régi konfirmáció fényképe, dr. Kőváry László lelkésszel középen, aki a Cegléd-Felszegi Egyházközség első lelkésze volt; nekem harmadik elődöm.
Ez pedig egy másik rajz a templomról. Szerintem ez is nagyon jó. Az előző rajz (az előző bejegyzésben van) meghökkentő, örök; de ez meg nagyon kedves.
Ma reggel a Kossuth Rádióban kapcsoltak egy munkatársat, aki az áram nélkül maradt Nagykovácsiból telefonon mesélte el viszontagságait a hallgatóknak. Tényleg nem jó dolog, hogy ilyen rossz az idő arrafelé, és helyesen irányul a média figyelme a - hál' Istennek, ritka - időjárási jelenségre és az abból fakadó nehézségekre.
Kérdésem: ha ugyanez Szaporcán vagy Cegléden történik - egyik helyszínen sem laknak túl sokan a Rádió munkatársai közül - akkor is kapcsolnak valakit, aki beszámol az eseményekről? Nem hinném.
Budapestiek és Budapest környékiek, bizony, nem csak Belőletek áll az ország. Igaz, fogyóban, de vagyunk itt még pár millióan. És akkor a határon túliak média-megjelenéséről még nem is értekeztünk.