Bienvenidos a la Republica de Chile - Complejo Fronterizo los libertadores

Néhány évvel ezelőtt kezdtem elgondolkodni azon, hogy mire emlékeztetnek a dél-baranyai közállapotok. Eszembe jutott, hogy a jobboldali újságírók a Bokros-csomag idején attól féltek, hogy Magyarország Dél-Amerikához fog hasonlítani. Monokultúrás mezőgazdaság, sok szegény, kevés gazdag. És rájöttem, hogy ettől nem állunk messze. Sőt! Elkezdtem elolvasni néhány könyvet Dél-Amerikáról és a részben hasonló Dél-Afrikáról, kerestem egy-két filmet erről, illetve végigolvastam Bede Márton internetes naplóját kétéves dél-amerikai utazásáról (www.panamericana.blog.hu). Erre föl most a 444.hu oldalon Bede Márton újabb cikket írt erről a témáról, terjedelmesen, erősen szubjektív elemeket és akut Fidesz-utálatot nem nélkülözve. De az írás mégis nagyon gondolatébresztő, nem az aktuálpolitikai felhangjai, inkább azok a részek, ahol azt taglalja, hogy a magyarokban van valami Nyugat-felé menési vágy, amely a jelek szerint sehogy nem érzi magát célba érkezettnek. Ezt én is így látom. Érdemes elolvasni! Íme a cikk:

http://tldr.444.hu/2014/09/24/igy-lesz-magyarorszagbol-latin-amerika/

Ezt a butaságot szeretném kritizálni, ami ebben a cikkben van: "Imádkozzunk a Koreai-félsziget békéjéért! (Kattints!)

A két Koreáról azt kell tudni, hogy 1953 óta külön vannak: egy szovjet északi és egy kapitalista déli részre szakadt ez a nép.

Északon sztálinizmussal kezdtek... és azóta sem hagyták abba. A beszámolók szerint a Rákosi-korszaknál, az ötvenes éveknél erősebb a tempó. Hiába omlott össze a Szovjetunió, némi kínai támogatással és atomfegyvernek látszó tárgyakkal fenyegetőzve tartják magukat a kommunista gyilkosok.

A cikkből megtudjuk, hogy béke kellene ennek a vidéknek, és könyörögnünk kell a koreaiakért, akik szenvednek a megosztottságtól. Eme magasztos dolgokat a két Korea keresztyén ernyőszervezetei együtt találták ki.

Hát, kérem, ez hülyeség. A koreaiak közül a déliek szenvednek a megosztottságtól, az északiak pedig valami mástól. Észak-Koreában - fentebb említettem már - szabályos tömeggyilkos, terrorista rendszer van, amelyiknek magától esze ágában sincs kimúlni. És elsősorban az a baj, hogy ez a rendszer hetven éve szipolyozza fél Koreát, eddig milliókat megölve és halálra éheztetve belőlük. A "megosztottság" mellébeszélés: maguk a kommunisták jelentik a bajt.

Elsősorban tehát azért kell imádkoznunk, hogy Észak-Korea azonnal szabaduljon meg a kommunista rémuralom alól!

A dolog nyilván nem fog magától menni.Számítani kell arra, hogy sokan meg kell haljanak, ha valaki végre kicsavarja a marsallbotot Monsieur Kim Dzsong Ün püffedt kezeiből. De ha még egyszer össze is omlana a rendszer önnön tehetetlenségétől, mint a Szovjetunió 1989-1991-ben (itt nem fog, mert más a helyzet, de ez most mindegy), akkor is sok millió észak-koreai fog nagyon szenvedni a változások nyomán! A posztkommunizmus nem sokkal jobb, mint maga a kommunizmus. Az alagút vége még nem látszik, az alagút eleje meg már beomlott...

Másodsorban tehát azért kell imádkoznunk, hogy a megszabadulás kevés áldozattal járjon, és a rettenetes posztkommunizmust éljék túl valahogy szegény északiak.

És most visszatérek a cikkben lévő felhívásra: imádkozzunk a békéért. Szerintem a "béke" szó egyáltalán nem értelmezhető egy kommunista diktatúrában, azok mindig fegyverkeznek, rakétakísérleteznek és békeharcolnak. A diktatúra alapállapota a harc: harc saját népük ellen. A "béke" szót ismételgetve elfogadjuk a kommunizmus abszurdumát: permanens, vég nélküli háborút nevezünk át az ellenkezőjére. Amíg kommunisták vannak, sosem lesz béke.

És most felteszek egy kérdést: vajon milyen lehet az Észak-Koreai Keresztyén Szövetség (KFC)? Ugyanis ez a szervezet találta ki a déli keresztyén szervezetekkel ezt a békére felhívó zagyvaságot. Egy ilyen északi egyházi szervezetben csak nagyon megtört, megzsarolt keresztyének, vagy kíméletlen karrieristák ülnek. Ha valamivel egyetértenek, azzal Kim Dzsong Ün is egyetért. Gúzsba kötve nem lehet mit csinálni, mint semmitmondó, ebben az esetben hazug szavakban kiegyezni: békéért és a megosztottság ellen imádkozni. Pedig ebben a koreai esetben a szabadságért, és az oda vezető, biztosra vehető szenvedések elviseléséért kell imádkozni.

Ezek szerint az északiak a gonoszok, és a déliek, illetve a demokratikus világ a jó? A mondat első fele igaz. Kelet-európaiak vagyunk, tudjuk, hogy mit jelent sztálinizmus, vagy mondjuk a Rákosi-korszak: tudjuk, hogy ami most Észak-Koreában van, az biztosan rettenetes bűn, immár hetven éve. Azt is tudjuk, hogy mi nem vagyunk tökéletesek, de ettől még a gyilkos diktatúra egyértelműen rossz és gonosz!

Mi tudjuk, még emlékszünk, hogy mit jelentenek a kommunista szavak: mindig az ellenkezőjüket. A világ többi keresztyéne, aki nem élt kommunizmusban, talán nem érti a hivatalosan közös könyörgés lehetetlenségét. De mi igen!

Nevezzük nevén a gonoszt: "Uram, szabadítsd meg Észak-Koreát a gyilkosoktól! Add meg, hogy a megszabadulás áldozatait el tudjuk fogadni! Add meg, hogy legyen erejük a hetven éve szenvedőknek a megszabadulás utáni időkhöz!"

Stirling-ben is jártam. Ez a királyi vár a skót történelemben fontos szerepet játszik. Többször is itt (például a vár előtti területen) verték meg az angolokat, mielőtt azok győzedelmeskedtek volna végleg (1703). A kastély kb. 500 évvel ezelőtti állapotát kívánja megmutatni a turistáknak, még azon az áron is, hogy ha nincsenek meg az eredeti szobaberendezések, akkor azokat újragyártják. Itthon a siklósi várban láttam ilyet, mondhatom, kiváló ötlet. Nem minden eredeti, de minden könnyebben elképzelhető, befogadható. Például múzeumőrökből is elég nehéz lenne eredetieket találni, ezért - ahogy a képen is látszik - a jelenlegieket korhű ruhákba öltöztetik, és ők magyaráznak a polgároknak. Mindez szépen és jól van így.

A templom előtt 1951 óta készülnek ezek a konfirmációi képek, az idén is. Örültünk neki, mert jól sikerült az ünnepség, igazán ügyesek voltak a gyerekek, jó volt velük. A konfirmációi oktatást Jutka végezte, s mint mindig, most is jól mozgatta az embereket.

Egy személyt mutatunk be a Ceglédet nem ismerőknek: mellettünk Arany Béla gondnok ül, aki nem csak fényképkészítéskor kerül elő, de legalább 2-3 naponta értekezünk Vele ügyes-bajos dolgainkról. A konfirmandusok között pedig ott van két unokája is (mögöttem és mellettem), ezért most tripla volt az öröme: egyszer gondnokként, kétszeresen nagypapaként.

Mi láttuk őket (többször is), amikor Dél-Baranyában éltünk. Sőt, mivel megtanultuk észrevenni őket, jeleznénk, hogy itt is vannak Cegléden, meg még sokfelé.

Következik-e ebből cselekvés? Kell-e tenni értük valamit? Ha igen, mit? A válaszokat nem tudjuk, csak azt szeretnénk jelezni, hogy a szegények nagyon sokan vannak, és egyre többen lesznek, és ez nem jó.

Mivel biztos vagyok a fentit tényekben, csak megerősít az alábbi idézet (innen egyébként):

"Szelényi ennek az önmagát újratermelő alsó csoportnak az arányát úgy 15-17 százalékra teszi. Miközben a szegénység egyre inkább etnicizálódik (vagyis a cigányok nagy részének leszakadása folyamatos), a legszegényebbek egy jelentős része a közhiedelemmel szemben nem roma.

Származástól függetlenül, ők vannak a leglehetetlenebb helyzetben: amíg a problémákkal küzdő középosztály gondjain valószínűleg segíteni tud a piac, ha beindul valamennyire a gazdaság, a legalsók helyzetén semmilyen növekedés nem fog érdemben javítani. Máshonnan sem várhatnak túl sokat: az ő helyzetükkel kapcsolatban egyetlen kormánynak sem volt konstruktív javaslata az elmúlt húsz évben, az éhbért nyújtó közmunka nem adja meg a hosszú távú munkahelyteremtés esélyét."

A képen adorjási lufifújó verseny.

...mondta ma Marci naplementekor.

Bereczky Berta 2014.